Az igazi Irán?

Nemrég egy lélegzetelállító fotósorozaton hüledeztünk, ami Szibériából érkezett, és rögtön bele is borzongtunk, milyen lehet élni ott, ahol a mínusz negyven fok hétköznapi jelenség. De máson is szokott hüledezni a magunkfajta nyugati ember, például olyan országokon, amik nem éppen a legkívánatosabb turistacélpontok a vonzó természeti adottságok ellenére sem. Iránról például mást sem hallottunk az elmúlt években, mint hogy tombol a cenzúra, nincs szabadság, de van atomprogram, a nők szenvednek, és így tovább – és a friss Oscar-nyertes film, az Argo sem segített ezen sokat.

Az új-zélandi utazó fotós, Amos Chapple viszont egészen másként nyilatkozott, miután odautazott lövöldözni (képeket mármint).

Palangan falva az iráni határ melletti hegyekben. Ez nagyon jól bemutatja, milyen az iráni „vidék”, ami egyébként szépen részesül kormányzati támogatásokban (és emellett igyekeznek elkerülni a nyugati hatásokat, hogy mindent megőrizhessenek, amit az 1979-es forradalom magával hozott).

Idézzük őt: „elámultam, mennyire eltérnek a nyugati világ benyomásai attól, amit ott testközelben láttam. Talán mert az újságíróknak itt nehéz dolguk van, az emberek egy ferde képet alkottak arról, hogy milyen is Irán. A rezsim persze az anti-nyugati érzelmek katlanjaként szeretik ábrázolni az országot, ezért szívesen mutatnak kántáló őrülteket, amit persze szívesen felkap a tengerentúli sajtó. Csakhogy az átlag iráni lakosnak a kormány egy állandó zavaró tényező. Amíg ott voltam, nem kaptam mást, mint jó szándékot és kedvességet.”

Íme néhány kép, amit ott készített, (nem szó, de tartalom szerint) lefordított kommentárokkal:

Egy munkás halad át a Vakil mecseten. Ez elvileg egy turistalátványosság, a gyakorlatban viszont alig látni itt látogatót, az ide érkezőknek még mindig csak 10 százaléka érkezik a nyugati világból, mert a véresszájú kormányzati nyelvezet nagyon riasztó – pedig az valójában köszönőviszonyban sem áll az átlagos irániak gondolkodásával.
Az észak-teheráni Sa’dabad palotakomplexumnál látható a bukott sah (a király iráni neve) szobra, amit a forradalmárok lefűrészeltek. Ma iskolásokat hoznak ide és mutatják meg nekik, hogy lássák az országot dekadenciába süllyesztő korábbi uralkodó emlékét.
Nők a Teherán fölötti dombon. A testet elrejtő ruházat, a fejet takaró kendőket is beleértve kötelező a nők számára, de a „szerény” kifejezés pontos körülhatároltsága meglehetősen rugalmas. Ez minden tavasszal eszmei kötélhúzáshoz vezet a hatóságok és a gyengébbik nem legfiatalabb képviselői között.
Teherán belvárosa egy minaretből nézve.
A 79-es iráni forradalom vezéralakjának, Ruholláh Homeini ajatollahnak megálmodott meuzóleum építése 23 éve húzódik, és az ország növekvő gazdasági káosza miatt nem is mostanában fog elkészülni.
Egy fiatal munkás sétál el a teheráni bazársor egyik üvegtáblája előtt. Khomeini ajatollah uralma alatt az irániak arra voltak buzdítva, hogy sok gyereket nemzzenek, aminek eredménye, hogy 2009-re már az irániak 70 százaléka harminc év alatti volt. Egyes jelentések szerint (és ellentétben a nyugatiak által elképzeltekkel) az ország a Közel-Kelet egyik legkevésbé vallásos állama, ezért a fiatalok jelentik a legnagyobb fenyegetést az aktuális kormányzatra.
Ikerpár a teheráni metrón.
Festmény a korábbi amerikai nagykövetség falán. Érdekes, de ez nem tükrözi az általános álláspontot, az amerikai szankciók ellenére például sokkal több iráni viseltet rokonszenvvel az USA-val szemben, mint mondjuk a törökök vagy az indiaiak.
Itt két katonát támadnak meg a metrón egyébként jól szituált irániak egy szóváltás alkalmával. A két katona kénytelen volt elhagyni a szerelvényt a következő állomáson (a pontos ok nem ismert, ami a vitát illeti).
Munkás a dél-teheráni munkásnegyedben. Az elmúlt 14 hónapban a kormányzati megszorítások drasztikusan nőttek, az infláció az egekbe csapott, nagyon nehéz lett az élet, de a legtöbben úgy érzik, hogy nem tehetnek ez ellen semmit. „Nem vagyunk naivak, mint az arabok, hogy úgy gondoljuk, az erőszak varázsütésre megold mindent. Már megvolt a mi forradalmunk…” – mondta egy elkeseredett helyi a fotósnak.
Két vidéki pásztor egy közösségi tulajdonban álló nyájat terelget.
Jóbarátok. Nagyon sok fiatal teheráni haragszik a kormányra, és arra, ahogy a nemzetüket megítélik miatta külföldön. Zac Clayton, egy brit biciklista, amikor áttekert Iránon, azt mondta, ez a legbarátságosabb ország, ahol valaha járt. A fiatalok pedig nagyon is tudatában vannak annak, mi folyik a világban, és szomjaznak a szabadságra, amit megvon tőlük az ultrakonzervatív vallásos elit.