RTL Klub + hipszterek = az év legnyomasztóbb kertévés riportja

rtlhipszter2

Őrület, de sikerült tegnap este az alábbi szavakkal bevezetni egy Fókusz-riportot (ami lejjebb, a képre kattintva megnézhető):

Aki csak mostanában fedezte fel a szűk farmeros, fekete keretes napszemüvegben flangáló hipsztereket maga körül, annak elárulom, hogy már régóta köztünk járnak: a létforma első képviselői Woody Allennel az élen ma már több mint hetven évesek, és jelentem tisztelettel, egyáltalán nem kell tőlük félni.

És ez csak az alaphangot adta meg az ezt követő egymásra hányt, vérmérséklettől függően szórakoztatónak vagy éppen cikinek található zagyvaságoknak. Nem véletlen persze, hogy az RTL-esek szájukra vették a hipsztereket, hiszen ez a szó már Magyarországon is egyre többször csattan el társalgásokban, csak éppen közelíteni nehéz a témához, vagyis definiálni a szó jelentését, inkább csak körbetáncolni lehet, hiszen a hipszterség jóval inkább megragadható a trendekhez való viszonyulásban, mint külső jegyekben vagy kedvenc zenékben.

A szerkesztőket ez persze véletlenül sem izgatta, többször is vastag szarukeretes szemüvegeket emlegetnek (jaj, szegény egészséges látású, ennélfogva hátrányosan megkülönböztetett hipszterek, és jaj, szegény Pados Gábor!), meg longboardot, ami szerintük egy nagyméretű gördeszka. Az egyetlen figura, aki a riportba némi normalitást csempész, az a Lángoló Gitárok zeneblog egyik újságírója, Sajó Dávid, de minden más olyan, mintha a fekete lyuk, ami beszippantotta a Budapest TV-t, most a maradékait beleköpte volna a csatorna esti főműsoridejébe.

De a legbrutálisabb, amikor a riport közepén bemutatnak egy lányt, aki magát hipszter coach-ként aposztrofálja, magyarul életvezetési tanácsokat ad útkereső fiataloknak. Aztakurva.

rtlhipszter

Amikor tehát azt gondolná az ember, hogy a szcientológusoknál és az MLM-es hálózatépítőknél nincs hülyébb, akkor jön egy ilyen, és azt vállalja, hogy hipsztert farag az emberből. Még blogja is van, amit ugyan – valószínűleg a riport miatti kifigurázások miatt – már elérhetetlenné tett, de amúgy így hangzott rajta a bevezető önpromó: „Üdvözöllek, Fézler Georgina vagyok, a Hipszter Coach. Úgy látom elszánt vagy és készen állsz arra, hogy megváltozzon az életed! Beszéljük Rólad egy kávé mellett!”

Nem azzal van amúgy baj, hogy valaki megcsinál egy ilyen végletekig leegyszerűsített riportot, hanem azzal, hogy a végeredmény az ország egyik legnézettebb csatornáján kap platformot. Ha vannak olyanok, márpedig vannak, akik feltétel nélkül hisznek az efféle riportoknak, azok mára egy olyan nem létező álomvilágot haluzhatnak maguknak, amibe inkább bele sem merek gondolni.