Dajcstomi és a szexmániás úszónő kéz-a-kézben

…mármint csak a könyvespolcokon természetesen, vagy esetleg mást gondolt a kedves blogolvasó? Arról van szó ugyanis, hogy az Ulpius-ház ernyője alatt jelenik meg a szexuális loboncú fideszes, Deutsch Tamás – most tessék figyelni – önéletrajza! Ugyanitt jelent meg ugye Szepesi Nikolett olimpiai bajnok úszónő dugásközpontú botrányregénye, ami után erősebb dobás már senkinek az eszébe nem jutott a kiadó háza tájáról, de úgy látszik, csak sikerült magasabbra dobni a lécet.

A borítóba már első szempillantásra belezúgtunk:

dajcstomi

A 2009 óta az Európai Parlament padsorait koptató politikus a közelmúltban azzal próbált visszatáncolni a hazai reflektorfénybe, hogy Twitter-oldalán roppant szórakoztató kirohanások formájában alkot véleményt, folyamatosan kiváló munícióval látva el a magyar sajtót. Ha a könyv csak harmadannyira lesz mulatságos, mint a fickós fideszes mikroblogja, akkor már örülhetünk, mert Deutsch ilyen parádés kinyilatkoztatásokat tesz itt, csak hogy válogassunk egy keveset a teljesség igénye nélkül:

Persze az adott évszakhoz is mindig van egy-két keresetlen szava:

De még kulturális vonalon is erősített:

A stand-up törekvésekről nem is beszélve:

Fergeteges sziporkáinak fényében kissé csalódás, amikor az októberben megjelenő kötetet egy közhelygenerátort üzembe helyezve így jellemzi: „Nyolc éve keresett meg az Ulpius-ház, és javasolta, hogy írjam meg az önéletrajzom. Akkor  korainak tartottam, hogy könyvet jelentessek meg az életemről, de a mostani felkérést már örömmel vállaltam – úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy összefoglaljam az elmúlt 47 évemet. Amennyire kihívásnak, annyira szórakozásnak is tartom az írást, különleges élmény és érzés újra végiggondolni mindazt, aminek részese lehettem. Új terület, új feladat ez számomra, de mint mindig, ezúttal is a legjobbra törekszem.”

Ettől függetlenül lelkendezve várjuk a könyvet, és ha lesz elég jó, az elsők között írunk majd róla!