Így szopatja a hatóság a kis fesztivált, és így nem szopatja a nagyot

Két közel hasonló hír jó tizenkét óra alatt: a dádpusztai Ozora fesztivál kapunyitása előtt kábítószerfogyasztókat állítottak elő a rendőrök, a Szigetre pedig egy holland többmillió forint értékű tudatmódosítót próbált becsempészni. Na de mi a lényegi különbség a kettő között?

O.Z.O.R.A. fesztivál

Az, hogy az előbbi esetben egy nagyszabású, koncentrált intézkedés során csípték fülön a hat franciát és az egy német állampolgárt, ami leginkább arról szól, hogy minél több ide érkezőt szedjenek szét, túrják szét csomagjaikat, vagyis rettentsék meg őket egy kicsit már a környező falvakban, hogy menjen el a kedvük az egésztől – a beatkorszak és a szocializmus találkozását átélő hatvanas generáció tudna hasonló műsorokról mesélni -, sőt, még éppen az engedéllyel variálnak a szervek, hogy megadják-e azt vagy sem, szóval még az sem biztos, hogy egyáltalán lehet Ozora. Utóbbi esetben pedig tök véletlenül akadtak a brutális mennyiségű motyóra, és még csak nem is a rendőrök, hanem a biztonsági szolgálat, és itt persze szó nincs arról, hogy egyenruhások vonják masszív ellenőrzés alá a Szigetre érkezőket.

Aránytévesztés? Kettős mérce? Túl kevés kenőpénz, és túl sok gyanúsan tekergőző zene? Legyen bárhogyan is nevezve, az elsőszámú olvasat mindenképpen a következő: nagyhatalmú rendezvény békén hagyása és a tízezreket ugyan megmozgató, de független és – ami valószínűleg a legnagyobb bűne – vállaltan pszichedelikus hagyományokat ápoló buli vegzálása.

Nem azt mondjuk persze, hogy tessék a Szigetet is cseszegetni. Ne tessék! De mondjuk a másikat se, főleg ha eddig semmi gond nem volt vele. A kezdés előtt pár nappal rászállni igazi gusztustalan majomszokás, és a legkevésbé sem rokonszenves húzás sokezer külföldivel szemben, akik így majd nem a szép sztorikat fogják mesélni otthon. Biztos, hogy ezt akarjuk?

FRISSÍTÉS: hogy milyen egy goa fesztivál (amilyen Ozora is), arról a goát nem is szerető szerzőnk itt írt egy képes beszámolót.