Szebb arcú Magyarországot álmodott egy grafikus

Ráadásul annyira jól sikerült ez neki, hogy azon nyomban álljon is itt a neve: Kiss Miklós. Ő azt vette a fejébe, egyébként nagyon helyesen, hogy ha a ma már klasszikusnak számító, ezerféleképpen továbbmutálódott I Love New York feliratú pólók a hetvenes években olyan jól megtolták az amerikai metropolisz szekerét, és tolják azóta is, akkor miért ne lehetne eljátszadozni egy ország hivatalos arculatával, címerével is akár? Így aztán nekiállt átrajzolni azt, lépést tartva a kor követelményeivel. „Kísérletemet szándékosan augusztus huszadikára időzítettem, Szent István napjára, amikor a magyarok az államalapítást ünneplik. Ebben az értelemben ez az én ajándékom Magyarországnak” – írja.

Miklós kitapintható maximalizmussal lovalhatta bele magát a munkába, ez meglátszik a precíz végeredményen, ami nagyon sikkes, elegáns, minimalista és egyben 21. századi:

nat01

De nem érte be ennyivel: kitalálta, hogyan lehetne ezt továbbvinni, és egy komplett, friss arculatot létrehozni Magyarországnak, ami bárhol alkalmazható volna, az országgyűlési képviselői névjegykártyáktól a Nemzeti Színház meghívóján át egy csomó hivatalos iratig. Így ni:

nat02

nat03

nat10

nat08

natbag

És hogy teljes legyen a kép, végül mindezt még Budapestre is kiterjesztette, meg a főváros két ikonikus címeroroszlánjára.

nat04

nat05

nat06

nat07

A teljes virtuális arculatműtét, annak további kiváló darabjai itt görgethetők végig, van még belőlük bőven, tessék csak nézegetni, mert tényleg szépek. Így is lehet ezt, kérem tisztelettel.