Napi ironikus lépés: Mark Zuckerberg négy másik házat megvásárolt a sajátja körül

zuck

A Mercury News beszámolója szerint az enyhén szólva vagyonos (összvagyona becslések szerint 17 milliárd dollár körül van, ebből kábé hatszor ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot), 29 éves Facebook-alapító a világ legegyszerűbb módján szabadult meg minden potenciális rossz szomszédjától: felvásárolt négy másik lakóingatlant a saját háza mellett és mögött.

A művelet 30 millió dollárjába – 6 és fél milliárd forintba – került, és azért lépte meg, mert meghallotta, hogy egy programozó csak azért vette volna meg az egyik házat, hogy utána úgy árulja, mint a házat, ami Mark Zuckerberg háza mellett áll. Ráadásul az ár, amit kifizetett értük, egy helyi ingatlanügynök szerint abszurd módon magas – úgy tűnik, a privát szférájának békénhagyására bármennyit hajlandó áldozni a rőt üstökű, egyetemista geekből a világ egyik leggazdagabb emberévé vált Zuckerberg.

zuckhpuse
A Zuckerberg-villa

…ami meglehetősen ironikus húzás annak tükrében, hogy a Facebook az elmúlt években pont azért kapott egyre több kritikát, mert fokozatosan kezdte bontogatni a falat a magáncélú adatok körül, néha kifejezetten vállalhatatlan módon. Az intelligens Graph Search kereső beüzemelésével például mindenféle érzékeny kulcsszavakkal keresgélhetünk emberek között, de az is kiderült, hogy a Facebook kikapcsolás után is tudja, merre járunk az interneten, és így készít nekünk célzott reklámokat. A legfrissebb hír pedig az, hogy most már el sem rejthetjük magunkat: a Facebookon a névre való rákeresés mostantól arra is ad találatot, aki ezt korábban szándékosan kikapcsolta.

Mark Zuckerberg pedig mindeközben tűzzel-vassal védi a saját magánéletét, pont úgy, ahogy a Nyugat.hu fényképezőgépének lencséje elől is nagyon hamar, fél sört hátrahagyva menekült, amikor elcsíptük Budapesten. Lehet, hogy ez az ő külön bejáratú humora? Mert akkor viszont pacsi!