Izgalmas kérdések a Fidesz csalását bizonyítani akaró videó kapcsán

BOTRÁNYIDŐ! A hvg.hu ma közzétett egy videofelvételt, ami állítólag azt bizonyítja, hogy voksokat vásárolt a Fidesz Baján. A felvételen egy lakásszerű képződménybe megérkezik egy aktatáskás ember, ahol már várják őt némi kóla és ásványvíz kíséretében, ő pedig elmondja, hogy Kovács Csabára, a Fidesz helyi jelöltjére kéne akkor szavazni. A közvetítő 200 ezer forintot át is nyújt a négy jelenlévőnek azzal, hogy ez az elmaradás a múltkori választásért, majd közli velük, hogy kapnak még némi pénzmagot, illetve tűzifát, ha Kovácsra ikszelnek. Ja, és lehetőleg szóljanak még a környékbelieknek is.

A teljes cikk itt olvasható, ez meg az ominózus videó:

Néhány kérdésünk azonban lenne itten.

1. Mi ez az azonnali zoomolás a videó elején, amikor belép a delikvens? Mintha kifejezetten készült volna erre a kamerás mobiltelefon üzemeltetője. A nagy belépőre! Mintha már ott viszketett volna az ujjbegye a zoomgombon jó előre.

2. Miért kezd bele az ember azonnal a mondókájába, mielőtt még leülne? Ez azt az RTL-es dokureality műsort juttatja eszünkbe, amihez amatőr jelentkezőkből válogatták ki a szereplőket, akik persze ennek megfelelően nagyon nagy elánnal akarnak kiválóan belehelyezkedni a szerepükbe. Nagy nyögésnek azonban tudjuk, mi a vége: izzadás és művies manírok.

3. Tényleg, de komolyan felhívja a fideszes „Csabikám” a közvetítőt pont a „tárgyalás” közepette? Ha ez az élet dramaturgiája, akkor felvenném forgatókönyvírónak!

4. A videós egy fantom? Miért nem szólnak rá? Miért nem néznek rá? Senkinek nem jut eszébe, hogy nem jó ötlet felvenni az ilyesmit?

De a mindent érő bónuszkérdés így hangzik:

5. Biztos, hogy az a profi HVG, ami olyan ügyesen kirobbantotta és végiggörgette a végül csúfos lemondásba torkolló Schmitt Pál-ügyet, csak úgy hasraütve azt merné mondani, hogy „itt a bizonyíték a csalásra”? Ez ugyanis meglehetősen perképes kijelentés. Ilyet újság csak akkor mer megírni, ha tényleg vannak olyan biztosítékai és olyan további bizonyítékai, amiket az asztalra kicsapva mosni tudja a kezét. A sztori tehát valószínűleg nem ér itt véget – sőt, csak most kezdődött el.