A Népszabadság Online tegnap feltöltött videója érdekes jelenségre világít rá. Nevezetesen arra, hogy miért kaparunk kézzel-vassal azért, hogy tömegrendezvényeken ünnepeljünk valamit, amiről úgyis sejthető, hogy a vége türhő tülekedés lesz?
Persze nem annyira bonyolult a válasz. Az emberről, mint társas lényről annyiszor hallottunk már, pszichológusok a megmondhatói, hogy szeretünk valahová tartozni. Csak éppen az a csoport, ahova egy szilveszter éjjel akarunk tartozni (már ha akarunk), nem egy hozzánk közel álló valami, amit fokozatosan megismertünk, hanem egy nagy, jó eséllyel brikettrészeg vadidegenekből álló massza, ami az égvilágon semmi jót nem hordoz magában. Hiszen még csak nem is közös érdeklődési halmazon alapul, mint mondjuk egy zenei fesztiválon. Így sajnos a kölcsönös leszarás eleve elrendeltetett, ráadásul ugye Magyarországról beszélünk.
Végeláthatatlan azon hülyék száma, akik azt gondolják, hogy az újév beköszöntét hangos pirotechnikai eszközök durrogtatásával illik megülni (miközben kutyák-macskák rettegnek ettől a zárt ajtók mögött), az viszont nem az ő hibájuk, hogy ilyen dolgok történnek. Gyülekezni a hülyéknek is joguk van, meg azoknak is, akik nem hülyék, de véletlenül arra a hülye döntésre jutnak, hogy kimennek ilyenkor a város egyik legnagyobb terére.
Néhány illetékes elvtársnak illene erre gondolnia, főleg, hogy nem ez az első ilyen eset. Volt, aki azt mondta, a budapesti Vörösmarty téren ha valaki elesett volna, ott helyben eltapossák. Nem történt ilyen, úgyhogy most haladjunk tovább, nincs semmi látnivaló – persze ha megtörténik, akkor egy fél ország háborodik fel, a törvényhozás meg rögtön kitalál valami szakmaiatlan félmegoldást, mint a 2011-es szerencsétlen West Balkán-esetet követően, amikor agyonregulázták a buliszervezőket.
A hatóságok nem arról voltak híresek az elmúlt évben sem, hogy a helyzet magaslatára képesek állni (a március 15-i havazásos bénázástól egészen a Savaria Karnevál rendőri köcsögöléséig), úgyhogy ideje megtanulnunk, hogyan segítsünk magunkon: először is kerüljük el az ilyen helyeket, helyzeteket. Gondoljuk meg kétszer is, hogy megéri-e, és csak aztán lépjünk ki a lakásajtón.
Különben is, otthon legalább azokkal vagyunk körülvéve, és olyan zene szól, akikkel és amilyet mi akarunk, nem? Boldog, megfontolt új évet! De tényleg!