A magyar rendőrség történelmének egyik hatalmas fogása

Örömünnep, konfettizivatar! Szavakkal kifejezhetetlen jelentőségű videó birtokába jutottunk, vagyis töltötte azt fel a rendőrség a saját YouTube-csatornájára. Ennek nyilván oka volt, mégpedig valószínűleg az úgynevezett SIKERÉLMÉNY. Tiszta szívből gratulálunk a bács-kiskun megyeieknek, hogy felgöngyölítették ezt a brutális bűnügyet, aminek a főszereplője egy kindertojás!

Vigyázz, ha a kampány közepén kefélsz!

Bődületesen király videó került fel a YouTube-ra, aminek a poénját csakazértsem lőjük le, az igazán csúnya lenne tőlünk. Inkább mutatjuk:

A videó készítője ismeretlen, bár azt is sejthetjük róla, hogy valószínűleg nem a Fidesz a megrendelő, bennük azért nincs annyi dög, hogy ilyen eredeti cuccal előálljanak. Legalábbis a korábbi alkotásaik alapján ezt bátran állíthatjuk. Feltételezhetően egy vicces kedvében járó videós kreatív lehetett az elkövető, mert ahogy a Cink.hu jelezte, szó sincs eredeti alkotásról, ez valójában az Osztrák Néppárt hat évvel ezelőtti kampányfilmje, amiben csak a papírt „cserélte ki” a leleményes troll.

Nem baj, attól még röhögünk!

Undorodjon egyet Ön is a Kossuth Rádiótól!

Nagyon szeretnénk azt hinni, hogy ezt csak a szerencsétlen, lusta hírigazgató kúrta el, mert egy-az-egyben átvett egy hivatalos ukrán hatósági közleményt. Reméljük, hogy ez csak egy pillanatnyi figyelemhiány műve, és nem pedig az van, hogy valaki túl akarja teljesíteni az orbáni oroszbarát célt. Mindenesetre egyetlen európai ország sem nevezte még terroristának a kijevi tüntetőket. Magyarország ebben is jobban teljesít!

A felvétel csütörtök délután készült:

Hamisított orvosi igazolás miatt bíróság elé

juv

Ugye hallotta már mindenki a nap hírét? Nem? Akkor mondjuk, azaz idézzük:

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt a napokban gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a 18 éves pálmonostorai férfit, aki tavaly november 20-án az osztályfőnökénél egy internetről letöltött, nőgyógyász által készített „igazolással” akarta kimenteni az igazolatlan hiányzását.

A férfi ügyében a napokban tartott tárgyalást a Kiskunfélegyházi Járásbíróság. A tárgyaláson a bíró a vádlottat bűnösnek mondta ki és 100 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Gratulálunk mind a bemártó osztályfőnöknek, mind a bírónak. Mi lesz a következő? Jönnek a köpőcsövesek bilincsbe verve, amiért emberi méltóságában meggyalázták a kicsi Panni tarkóját irodalomórán? Beemelik a vécében cigarettázást a drogtörvénybe? Vagy gondolhatnék magamra is, aki egyszer az egyik osztálytársam köcsögölését azzal viszonoztam, hogy megkínáltam a biciklijének küllőjét egy faággal, aminek borulás lett a vége. Ez vajon mi lett volna, könnyű testi sértés? És az, amikor középiskolában felpakoltuk az egyik csaj kispolskiját a járdára? Garázdaság? Valahogy meg kéne érteni, hogy:

Diákcsínyek voltak, és lesznek.

Persze ma, a közösségi média évszázadában ezek könnyebben derülnek ki, mennek fel a videók YouTube-ra, tanárok és tanulók egymás Facebook-ismerőseiként látják, mikor mit csinál a másik, és így tovább. De ettől még nem kellene túlreagálni a hülyéskedéseket, kedves tanárok, mert bármily meglepő, ezek éppúgy hozzátartoznak a diákléthez, mint a napi házi feladat.

Fejmosást adni a gyereknek? Lehet is, kell is, ha olyat művelt. Na de a rendőrség kezére játszani a szerencsétlent? Hogy a frász törjön szegény rossz magaviseletűre? Easy now, gyerekekről van szó. Ha valami házon belül lerendezhető, akkor tessék ott lerendezni. Visszakapcsolni ötöt ebből a házmestertempóból, és mindenkinek jobb lesz.

Szocsiban élek, így néz ki a városom, ahol a téli olimpia lesz

Ezzel az üzenettel jelentkezett egy ember a közösségi linkmegosztó oldalként működő Redditen. És küldött egy linket, ami mögött fotókon megmutatja, hogyan néz ki az orosz üdülőváros most, bő egy héttel az olimpia kezdete előtt. Itt vannak a képek az ő kommentárjaival (lásd az egyes képek alatt):

Vasút van mindenfelé. Ha Szocsiban jársz, nem kerülöd el velük a találkozást. A közlekedésnek két fő fajtája itt az autó (ha a hegyeken akarsz átkelni) és a vasút (ötször egy nap, minden irányból).
Vasút van mindenfelé. Ha Szocsiban jársz, nem kerülöd el velük a találkozást. A közlekedésnek két fő fajtája itt az autó (ha a hegyeken akarsz átkelni) és a vasút (ötször egy nap, minden irányból).
A családomnak két háza van Szocsiban, egy a város belsejében és egy a peremén. Eléggé változik a táj, nemde?
A családomnak két háza van Szocsiban, egy a város belsejében és egy a peremén. Eléggé változik a táj, nemde?

Szocsiban élek, így néz ki a városom, ahol a téli olimpia lesz részletei…

Komcsitempóra váltott a Hír TV

Hadd fájjon annak, aki jól érzi magát! Mintha egyenesen ezzel a szlogennel üzent volna hadat a fidesztelevízió Hír TV Panaszkönyv című műsora a lakáskocsma nevű nagyvárosi leleményességnek. Rejtett kamerával elmentek ugyanis két ilyen helyre, jól érezték magukat, majd riportot készítettek minderről, ami után jól be is zárták az egyik helyet. Micsoda siker!

Lassan válthatnának logót is, mondjuk erre:

hirtvkommer

Hogy képbe helyezzünk mindenkit: a lakáskocsmákat magánlakásokban üzemeltetik. Egy magánlakás négy fala között meg ugye bátran lehet bármit csinálni, például dohányzani is, ahogy azt minden dohányos lakástulajdonos meg is teszi a saját hajlékában. Csak éppen a lakáskocsma ajtaja bármilyen kedves idegen előtt nyitva áll, aki hajlandó némi apróval hozzájárulni a neki kínált kézműves sörökhöz, és igen, rá is gyújthat, ahogy házibulikban is el-eldurran pár cigaretta a hatodik emeleten.

Igen, ezzel a dohányzást tiltó törvényt kerülik meg. Viszont van egy lényeges pont, ami megkülönbözteti őket holmi szemét vállalkozóktól: senkinek nem tesznek rosszat ezzel. Mert a lakáskocsma olyan, mint a valóságshow: ha utóbbi nem tetszik, akkor nem nézem, elkapcsolok, ezt meg elkerülöm, nem megyek be.

Na, a Hír TV-sek bementek, ittak finom ír vöröst, cigizgettek egyet, aztán jól felnyomták az egészet a g*cibe. Mondván, ez így helyes, törvénybe illő (itt lehet megnézni az adást).

Rákosi elvtárs tapsol a sírjában!

Magyarország meg továbbra is megmarad egy olyan szánalmas, savanyú bukéjú helynek, ahol az a menő, ha sugárzó gyűlölettel nézünk mindenkire, aki más, mint amilyenek mi vagyunk, aki jól érzi magát, aki nem a múltba révedezik, hanem a jövőbe psilogat. Aki mosolyogva sétál az utcán, aki furcsa önkifejezésű zenekarok koncertjeire jár, aki elszív egy szál füves staubot, vagy aki nem hajlandó utálni a cigányokat és a zsidókat, tökmindegy, hogy ezzel nem okoz nekünk problémát, rühelljük őket bátran, mert ezt kódolták belénk a kommunizmusban, és olyan nyomorultak vagyunk, hogy ezt nemhogy kiirtani nem voltunk képesek magunkból, de még a gyerekeinkbe is átörökítettük.

Biztos, hogy jó nekünk, hogy egy ilyen rossz karmájú államban kell élnünk? Nem? Akkor miért nem teszünk ellene? Kezdhetnénk mondjuk azzal, hogy megfogjuk a távirányítót, és kitöröljük a manipulatív, rohadt Hír TV-t a csatornák közül örökre. Egy bolsevik-utóddal kevesebb.

Mi fog történni az emberiséggel a távoli jövőben?

Húsból, agyból, gondolkodásból állunk, ezért teljesen természetes, hogy szeretünk eljátszani a gondolattal, mi lesz majd velünk ezer, tízezer, millió év múlva. Gyötör minket, hogy nem látjuk a jövőt, ezért előszeretettel tippelgetünk – igaz, néha csak kicsiben, mondjuk a sarki Lottózóban -, így nem csoda, hogy a BBC is felugrott erre a vonatra, és összerakott egy kifejezetten izgalmas infografikát a témában. Ami nem csak puszta játék, de igazi tudósok igazi becslésein alapszik!

Itt az ő jóslatuk (klikkre nagyban nyílik, de lejjebb görgetve mi is kiemelünk pár pontot):

far-future-timeline

Mi fog történni az emberiséggel a távoli jövőben? részletei…