Magyarok találták ki a gyerekbiciklire szerelhető távirányítású féket, na de biztosan jó irány ez?

Minibrake a neve, ami magyarul annyit tesz, hogy miniatűr fék. A kerékpár hátsó kereke fölé kell felszerelni, és egy távirányítóval lép működésbe, ami a szülő keze ügyében van. Szóval ha nagyon heveskedik a gyerek, túlságosan meglódul, mondjuk a közelben futó főútvonal irányába, akkor csak tátenyerelünk a gombra, és hopp, STOP.

Tehát hiába nem vagyunk közvetlenül a bicikli mellett, a bicikli megáll. Meg akkor is megáll, ha hatótávolságon kívül kerül, ami ötven méter.

A legszebb benne, hogy huszonéves magyar srácok állnak a találmány mögött, konkrétan Bognár Dániel, Szesztay Péter és Szirtes Marcell közgazdász hallgató, Gombos Gergő mechatronikai mérnök hallgató, Pál Gergely villamosmérnök, valamint Kőrös Ben formatervező. 2013 nyarán fejlesztették ki, és kaptak 40 millió forintnyi tőkeinjekciót is az Új Széchenyi Kockázati Tőke programjának keretében. Elvitathatatlanul ügyesek a srácok, és már a közösségi finanszírozással foglalkozó IndieGogo oldalon kalapozzák online úton a pénzt a sorozatgyártás előkészítésére.

Én viszont nem vagyok benne olyan biztos, hogy ez feltétlenül egy jó irány.

Engem még úgy neveltek, hogy menjek csak, szabad a vásár, aztán tapasztaljam meg, hol vannak a határaim. Meg is tanultam, amikor a KRESZ Parkban hecceltük az ott felügyelő Feri bát, aki ezért megkergetett a Babettájával, én meg annak rendje szerint elbuktam a BMX-szemmel az egyik kanyarban, és a kavicsos talaj szépen felkaszabolta a térdem. Puding próbája. Megettem. Tanultam.

Azóta fordult párat az univerzum, van Nagyon Elővigyázatos EU-s játszótér, és még egy könnyed iskolai bunyó is bekerülhet a Híradóba.

Kicsit körbekordonozták a gyerekeket.

Nem, szó sincs arról, hogy a lakótelepi betonpingpongasztalok tetején (amúgy olyanok vannak még?) cigiző, egymást néha elagyabugyáló, minden kontroll nélkül szélnek eresztett kölyköket akarok látni az utcákon. Ez a szerkezet viszont pont a másik, nem kevésbé komor véglet jövőképét húzza el az orrom előtt, amikor a srácok nyomkövetős karperecben, pontban délután öt órakor hazafelé irányító mechanikus cipőkben mehetnek csak le játszani. Persze, a szülő okítson, és gyakorolja a hatalmát, ha muszáj, de ne akarja minden percben és mindenáron lekorlátozni az ivadékát.

Persze biztosan nem fogják a szülők ezt a féket orrvérzésig nyomkodni, de akkor is ott a lehetőség a kezükben. Pedig talán jobb, ha a már eddig is jól működő alternatívát alkalmazzuk: úgy hívjuk, hogy nevelés – arra, hogy az útra nem bringázunk ki, mert az autó erősebb nálunk. Egyébként meg tekerd csak azt a pedált Petikém, bátran!