Görög Zita belga csávóját is berántotta a bújtatott reklámba

gorogzita05

Teljesen felajzódtunk, amikor megkaptuk e-mailben a lehengerlő hírt, miszerint “Görög Zita először fotózkodott hivatalosan együtt a párjával. Közben a családi életükről, olaszos temperamentumukról, az együtt töltött idő megéléséről beszélt. Csatolmányban küldöm sajtóközleményünket, szíves felhasználásra.” A mandulavágású szeméből karriert építő celebet és fasziját a közlemény bevezetője szerint a budapesti Nyéki Imre uszodában kapták lencsevégre, de ennél is érdekesebb a folytatás, amiben óvatosan elsütik, hogy a hármas hatású méregtelenítő kapszula fotózásán beszélt a modell-színésznő-anyuka a családi életéről. Hát persze, mikor máskor?

Fotókat is kaptunk a levélben, amiken Zita egyszer szaunában hever, majd salátát fogyaszt kedvesével, a csupaszív-szeretet embernek tűnő Bjornnal, később Bjorn köntösben várja a medence szélén, majd pedig Bjornnal salátát fogyaszt. És persze véletlenül egyik képről sem marad el a méregtelenítő program márkajelzése, úgyhogy ezeket mi gondosan kikockáztuk.

Találós kérdésünk: milyen furcsaság fedezhető még fel a szupertermészetes képeken? Mutatjuk, aztán mondjuk a megfejtést!

gorogzita01 gorogzita02 gorogzita03 gorogzita04

Úgy is van, Görög Zita és szeretetmackó Bjorn egy töküres medence mellett várják a vakuvillanásokat. Óriási. De az sem semmi, hogy Zitán csak hátközéptől lefelé gördülnek a vízcseppek, egyébként csontszárazak mindketten. Nem akarjuk azonban azok kedvét szegni, akik a bensőséges részletekre is kíváncsiak, úgyhogy itt van a hivatalos közlemény maradék része:

Nem minden anyukának adatik meg, hogy délutánonként még négy órát aktívan a gyerekeivel tölthessen, és ezért én nagyon hálás vagyok. A fiúk ilyenkor sakkoznak, Lotti pedig a konyhában segít nekem. Miután Milus villámgyorsan megverte a páromat, Lotti kérésére Bjorn a zongorához ül, és indul a családi balett. Este 7-kor jön el az a pillanat, amikor mindannyian az asztalhoz ülünk. Ezt az időszakot mindenki tiszteletben tartja, nem szól közben a tévé, és nem vesszük fel a telefonokat – mesél az esti rituáléról a harminchárom éves, gyönyörű anyuka.

– Fontosnak tartom, hogy ilyenkor átbeszéljük, kivel mi történt aznap. Ahogy a mindennapok, ezek a beszélgetések is elég olaszos temperamentumban zajlanak, és több nyelven. Én a gyerekekkel magyarul, a párommal angolul beszélek, míg Bjorn a gyerekekkel tört magyarral, az öcsémmel pedig németül értekezik. Ilyenkor sikerül teljes mértékben elengednünk a munkát, gyűjtjük a gyerekek aranyköpéseit és töltekezünk a másnapra.