Bana Tibornak elgurult a gyógyszere, közleményben „martalóc kinézetű cigányozik”

banat

Tegnap esett be szerkesztőségi postaládánkba az e-mail, amit először másodszorra is el kellett olvasnunk, mert alig hittük el, ami benne állt. Itt van ugye ez az alapvetően szürkeegér-szerű, vagyis túl sok vizet nem kavaró, 27 éves szentgotthárdi Jobbikos politikus, akinek a weboldalán csak a szokásos paranoid idiotizmusok bukkannak fel, mint például az, hogy az izraeli nagykövet mondja meg, ki kapjon magyar állami kitüntetést (holott az nyilván csak a teljesen egészséges nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Balog Zoltán miniszter a közelmúltban három nácit is kitüntetett, szerencsére az egyiket már visszavonta, bár kettő még így is hátravan, akivel el kéne számolni). Szóval szegény Bana Tibor is jó Jobbikoshoz méltóan minden utcasarkon lopakodó cionistát vél felfedezni, amely elmeállapot általános érvényű pártjának körében, de most még ehhez képest is egy egészen erős levelet is sikerült összehoznia.

Ez arról szól, hogy amikor hétvégén Mesterházy Attila és szoci kompániája kampányolni jött a városába, néhány Jobbikos is befurakodott, és egy könnyed performansszal akarták meghekkelni a lakossági fórumot, de nem jött össze, ugyanis:

A jobbikosok már a fórum elején érezték a „gondoskodást”, hiszen egy mázsa feletti, martalóc kinézetű cigányt és egy nyomott orrú, feltehetőleg bokszoló férfit ültettek melléjük. Mint később kiderült, ők voltak az MSZP rendfenntartói.

Azt most hagyjuk, hogy ha az egyik embert sikerült lecigányozni, a másikat miért nem nevezte kaukázusinak az egyetemes egyenlőség jegyében. A „martalóc” jelzőként való alkalmazása azonban olyan jelentésbővüléssel árnyalja a mellé ültetett ember származását és az abból továbbgondolt karaktert, úgy sikerült egy külsőséggel megpróbálni behatárolni egy ember belső tulajdonságait, hogy e nüansznyi, kifinomult kiszólásra még Goebbels is erotikusan végigsimította volna olajozott hajzatát.

Mielőtt Bana lányos hisztibe kezdene, hogy így még nem kerek a történet, mondjuk el persze, hogy az még nem ér itt véget, mert a két figura „verbális öklözésbe” bonyolódott a Jobbikosokkal, és nem engedték felemelni nekik a transzparenseket, mondván, ha megpróbálják, le lesznek teperve a földre, ha meg fotókat közölnek majd, akkor a csontjaik lesznek törve. Ilyet kilátásba helyezni szintén nem szép dolog, de ez még nem menti fel Banát a szóhasználat súlya alól, aminek következtében nem nehéz őt egy egységsugarú nácinak látni.

És akkor még folytatja, és reflexből röfögi a rasszista rákfenét:

Vas megyében 2005 óta illik komolyan venni a szocialista cigányok fenyegetéseit, hiszen vallomása alapján az akkori vasi baloldal fiktív tagbeléptetési botrányát kiszivárogtató fiatalembert is hasonló csapat fenyegette meg és bántalmazta. A fiatal férfi a bíróságon azt vallotta, hogy a halálos fenyítések után meg is erőszakolták, szexuális megrontói cigányok voltak.

Attól függetlenül, hogy tényleg micsoda alpári volt ez az egész tagbeléptetős sztori, Bana Tibor ezzel a megnyilatkozásával lazán abba a mélységbe katapultálta magát, ahol ezek a rohadék kommerek tapicskolnak. És mielőtt még megérkezne az őt bevédő árpádsávos siserehad azzal, hogy bezzeg azt mindig ki lehet mondani, hogy valaki magyar, más országban meg azt, hogy török és román és kínai, itthon meg azt nem, hogy cigány, gyorsan felhívnám a figyelmet a kontextusra, amely ebben az esetben maga Magyarország: a hely, ami az elmúlt években különösen érzékeny értelmezési keretté vált az etnikai feszültségek vonatkozásában.

Ha valaki annyira síkhülye, hogy nem érzi, hogy a „martalóc kinézetű cigány” kifejezés mit képes kiváltani, vagy milyen húrokat penget vele, az takarodjon el a legközelebbi könyvtárba, és kezdje bővíteni a tudását, ismerkedjen meg az olyan kifejezések mögött álló tartalommal, mint a Lebensraum és a Holokauszt. Aztán firkálgasson meggondolatlan közleményeket majd akkor, ha sikerrel vette ezt az akadályt, és homlokára csapva rájön, milyen eszmék frissen kicsomagolt vitorlájába fogott rothadó szagú szelet.

Fékek? Ellensúlyok? Tojásár!

Nekiveselkedett az Együtt 2014 a választási kampánynak. Mármint nem úgy, hogy csak most kaptak észbe, és eddig hagyták kritika nélkül tombolni az Orbán-kormányt, hanem most kezdenek a széles tömegekhez is szólni – azokhoz, akiket nem nagyon lehet megszólítani olyan ködös témákkal, mint megnyirbált alkotmánybírósági jogkör és  hűbéri rendszer, jegybankelnök személye és leépülő demokrácia, fékek és ellensúlyok, blabla. Igaz, mindezt meglepő irányváltással teszik. Az egyik friss ellenzéki mottó most az: „Rossz kormányzás = emelkedő élelmiszerárak.” 

Az eddigi kimért stílus helyett tehát egy alternatív „elmúltnyolcévezés” vette kezdetét. Igaz, ennél tényleg nem kell nagyon több, ha hatni akarunk az egyszerűbb emberre is, végülis az értelmiségiek már úgy-ahogy megvannak, jöhet a plebs és a tojásár:

Fékek? Ellensúlyok? Tojásár! részletei…

A Nagy Szaniszló-derbi, avagy számít-e bármilyen állami kitüntetés?

Ha valaki lemaradt volna, gyorsan behozzuk a hátrányát: nemrég Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter állami kitüntetéseket osztogatott, a díjazottak közé pedig bekerült egyrészt a nyíltan revizionista, dalaiban Romániába küldött ágyús honvédekről álmodozó (és olykor kisebb buzizó-maratonokat lenyomó) Kárpátia énekese, Petrás János, valamint Szaniszló Ferenc, az Echo TV munkatársa is. Az előbbiről már megírtuk itt a SVUNGon, amit tudni érdemes, utóbbi pedig állítólag azért a munkájáért kapta az elismerést, amit a Panoráma című külpolitikai tévéműsorban letett az asztalra a nyolcvanas években.

A miniszter mindössze annyit felejtett el, hogy Szaniszló az utóbbi években ilyen és ehhez hasonló monológjaival vált „híressé”:

„Nem, Magyarországon tényleg nincs cigánybűnözés. Magyarországon cigányterrorizmus van. A liberális fajzat fegyvereként, a magyarság ellen.

Kedves cigányok! A magyar emberek nem indulhatnak nyugodtan útnak a ti segélyetekért dolgozni, a ti segélyetekért adót fizetni, hogy ingyenélők, munkakerülők ne fenyegethessék őket lincseléssel. Csak mert miközben a magyar adófizetőktől elvont segélyt komcsára költik, piálnak, bagóznak, a gyermekeiket nem tanítják meg ember módra viselkedni, közlekedni. És ezért agyonvertek egy magyar pedagógust a gyermekei szeme láttára.”

Szaniszló persze nem nagyon értekezik a szintén bűnöző, de kaukázusi jellegzetességekkel bíró, fehér bőrű magyar emberről, pedig ebből a típusból is akad, talán ismeri mindenki a Nyugat.hu Sokkoló rovatát, elég csak ott körülnézni. És azok csak a szombathelyi és környéki esetek. A tévés Bayer Zsoltot túlszárnyaló magaslatokba emelkedve szólítja meg egy népcsoport egészét (komoly összegeket mernék tenni rá, hogy néha még az „én ismerek becsületes cigányokat” kártyát is kijátssza), szóval mintha Szaniszló is teljes mellszéllességgel állna ki a hitleri hagyományok mellett, ilyesmiért állami kitüntetést adni pedig több, mint kínos. Jobb országokban az ilyesmiért inkább eljárások indulnak.

És láss csodát: a Fidesz eltussolós-szarkenegetős szokásaival ellentétben Balog tegnap nyilvánosan elismerte, hogy hibát követett el, és levélben kéri vissza a nyugtalanító díjat a cigányozó tévéstől:

Azon túl, micsoda öröm, hogy Balog végülis férfi módjára lépett (főnökétől mikor is láttunk ilyet?), elkeserítő, hogy idáig egyáltalán el kellett jutnia. Mert mi is ennek a levélnek a valós üzenete? Az, hogy a kormány elöljáróinak halvány bíbor szellentésük nincs arról, kivel miért fognak kezet, és adnak át neki valami csillogó szarságot. Balognak legalábbis, a többiekről nem tudjuk, mi a helyzet.

Na de ha az államilag elismertek köréről nem tudnak semmit, akkor mi a helyzet minden mással? Felfogják-e az előterjesztett törvényeket, vagy csak nyomják a gombot? Tudják-e, hogy a diákok nem csak jókedvükben vonulgatnak fel-alá Budapest utcáin? Veszik-e az adást, hogy mi a baj az alaptörvénnyel, vagy tényleg jól mutatják a kormánypártok szellemi színvonalát az erre adott válaszok? Mindenesetre biztos, hogy nem csak az nyugtalanító, hogy Szaniszlónak díjat adtak, de az is, hogy ha egy miniszter nem tölt be komolyabb posztot egy viaszfiguráénál, akkor mi a helyzet a hierarchiában alatta állókkal. Ők talán még egy malacnak is adtak volna lovagkeresztet?

Mi nem stimmel Orbán Viktor terepszemlés videójával?

Az a baj, hogy túl sok minden. A kormányfő szombati Facebookos videója sokkal inkább tűnik előre lezongorázott propagandaanyagnak, mint bármi másnak. De mielőtt elmerülnénk az összeesküvés-elméletek vizenyős aurájában, nézzük csak meg még egyszer, amint Pintér Sándor belügyminiszterrel autókázva (amolyan terepszemle jelleggel az M1-esen) lelassítanak, hogy felvegyenek egy, a hó fogságába esett párt:

És akkor sorakozzon a csupa izgalmas dilemma:

1. A kormányfő és egy ország rendvédelmének vezetője kettecskén söpörnek a lezárt autópályán. Illetve hármacskán, az ismeretlen amatőr videóst beleszámítva. Van ebben valami különös? De van ám: ilyen magas rangú vezetők nem szoktak egymagukban furikázni, különösen nem úgy, hogy ők ülnek a volán mögött, illetve az anyósülésen. Egy ilyen ötletre alapjáraton sikítva hőkölne a TEK, persze tekintsük most mindezt úgy, hogy szó sincs alapjáratról, hiszen katasztrófahelyzet forgott fenn. És hát katasztrófahelyzetben ugye vezessen a kormányfő, hát nem? Hiszen ez ilyenkor annyira megszokott, például Puskás Tivadar szombathelyi polgármester is rendszeresen aszfaltozgat hobbiból.

2. „Na üljenek be” – szól Orbán az erdélyi párhoz, azok eleget is tesznek a felszólításnak. Újabb TEK-hisztéria hallik a kulisszák mögül, hiszen két vadidegen ember teljesen ellenőrizetlenül száll be a miniszterelnöki járgányba. Lehetnének ők akár a bábolnai Bonnie & Clyde is, akik a kenyér, az alma és a pirosarany bevásárlása során negyed órával ezelőtt az útszéli pánikot kihasználva lebökték a benzinkúti boltost, de nem baj, üljenek be, az isten keservit!

3. És ami az igazán izgalmas: meglepődésnek a legapróbb szikrája sem olvasható le az arcukról, amikor azzal szembesülnek, hogy egy ember innentől kezdve kamerázza őket. Persze lehet ez megilletődöttség amiatt, hogy mégiscsak a Nép Jótevő Vezére fogadta be őket az autójába, de lehet amiatt is, hogy mégiscsak ők a bábolnai Bonnie & Clyde, és jobbnak érezték kussban maradni. Vagy simán csak leszarják, hogy valaki az orrukba nyom egy iPhone-t. Tegyük fel, hogy így van, de arra továbbra sincs magyarázat, hogy ezek után jóformán futólag sem pislantanak a kamerásra (kivéve a lányt, aki viszont a pislantása előtt érthetetlen okból nagyon elvigyorodik).

Egyvalami menti őket: hogy a reakcióik – vagyis a srácé, hiszen szinte csak ő kommunikál – egészen őszintének, mesterkéletlennek tűnnek. De a videó ettől még marad az, ami: a magyar kormány és a Katasztrófavédelem világnagy bénázásait és egy napos késését mentegetni próbáló propagandavideó.

Buzizásért érdemkeresztet? Fidesz, please!

Adjon az isten szebb jövőt? Adjon inkább egy gyűszűnyivel több észt ezekbe a hülye fejekbe.

Merthogy mi történt itt pár napja? Hát az, hogy a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozatát kapta meg Petrás János, a Kárpátia frontembere. Igen, mindenki jól olvasta: egy olyan zenekar énekese kapott magasrangú állami kitüntetést, ami a Jobbik holdudvarába tartozik – még Magyar Gárda-indulót is írtak -, és persze egyértelmű nézeteket vall arra vonatkozóan, hogy a trianoni békeszerződéssel leginkább a segget kéne kitörölni, továbbá géppuskás honvédot és Kolozsvárba masírozást vizionál dalszövegeiben (mert nyilván kurvajó lenne minden magyar anyának, ha a gyereke elindulna Romániába megöletni magát), és egyszer olyan kedves szavakkal írta le az egyik hazai kisebbséget, hogy ők „számunkra nem igazán emberek, tehát egy ilyen félresikerült, selejtes nem tudom én micsodák, de ők erre büszkék. Melegek és büszkék.”

Petrás János egy szombathelyi koncerten

Igen, nyilván nem a homofób kirohanásért adta oda Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a keresztet. Ez természetesen csak egy abszurd ferdítés tőlünk, hogy érzékeltessük, mennyire abszurd már az is, hogy egy olyan zenekar tagja részesült egy elvileg jelentőségteljes állami kitüntetésben, amelynek rajongótáborában bizony egészen népszerű dolog hangosan vallani azokat a félelmetes nézeteket, amik a huszadik század közepén emberek millióinak értelmetlen halálát és kínszenvedését okozták – meg rengeteg keserűséget az utódok szívében.

Sokan közülük lemaradhattak azokról a történelemórákról, amik egy bizonyos bajszos bácsi rémtetteiről szóltak, de egyébként nem is kell a rajongókig menni, hiszen a fenti idézet alapján úgy tűnik, Petrás gondolatvilága sem áll távol attól az ostoba gyökérseregétől, ami csak a dühöngő fröcsögés nyelvén ért, és véleményének az első melegfelvonulás alkalmával sörösüveg-hajigálással adott nyomatékot.

Ezek az őstulok szellemi szintjén vegetáló, furcsa és beteges fajzatok kaptak most az államtól közvetetten igazolást arra vonatkozóan, hogy semmi baj, a  továbbiakban is nyugodtan lehet durrogtatni, hogy így a bokszosok meg úgy a tetűhintások, lehet rabbit verni és újságíró orrát törni, és igen, ha valaki mindehhez még soundtracket is gyárt, azt meg egyenesen kitüntetjük. Bár nem is tudjuk, érdemes-e ezen egyáltalán meghökkenni, hiszen ha már egyszer sikerült a Fidesznek kiherélnie az Alkotmánybíróságot, megroggyantani a bíróságokat, nevetségessé tenni az alaptörvényt, saját embert ültetni a köztársasági elnöki hivatal és a Nemzeti Bank élére, miért pont az állami elismeréseket kéne komolyan venni?

És ezek után lassan feltehetjük azt a kérdést is, hogy ezt a kormányt lehet-e még egyáltalán bármilyen szinten is komolyan venni.

 

Diákok és rendőrök: ki áll ki mögött?

Nagy ívű események foglalják le a sajtót a napokban. Új a pápa, meg van új alkotmánykiegészítés, ami szó szerint szélesre tárja a kaput egy (akár fideszes, akár nemfideszes) diktatúra előtt, hiszen mostantól kezdve bármilyen, kétharmaddal rendelkező kormány bármit beleírhat az alaptörvénybe. Akár azt, hogy holnaptól senki nem tarthat kutyát, vagy mindenkinek kötelező befestenie a haját narancssárgára – a lényeg, ami igazán ijesztő, az az, hogy kerüljön bele bármilyen őrültség is a Magyarország jogrendjét alapjaiban meghatározó dokumentumba, innentől kezdve az Alkotmánybíróság csak annyit tehet, hogy nyel egy nagyot, mert az elszabadult ágyúgolyóként viselkedő Orbán-klánnak hála többé nem piríthatnak rá a kormány körmére. Többé nem tényezők. Nem fék, nem ellensúly.

De nem csak ez az ijesztő, és ez a poszt most nem is erről szól.

Van ugyanis egy nagyobbacska csoport, akikről a mostanában lezajlott tüntetések alatt számos felszólaló elismerőleg nyilatkozott, kiemelve példaértékű eltökéltségüket, amikkel az egykori márciusi ifjakat (vagy akár az 1989-es Fideszt) idézik meg: ők a hangjukat hallató diákok. Tizen-és huszonéves középiskolások, egyetemisták, akik nem féltek utcára menni. Erőszakmentesen. Hogy mi ebben az ijesztő? Nekünk, nem kormánytagoknak semmi. Az ijesztő az, hogy a hatóságok egy ideje elkezdték szopatni ezeket a demokráciáért aggódó diákokat.

Diákok és rendőrök: ki áll ki mögött? részletei…

Az igazi Irán?

Nemrég egy lélegzetelállító fotósorozaton hüledeztünk, ami Szibériából érkezett, és rögtön bele is borzongtunk, milyen lehet élni ott, ahol a mínusz negyven fok hétköznapi jelenség. De máson is szokott hüledezni a magunkfajta nyugati ember, például olyan országokon, amik nem éppen a legkívánatosabb turistacélpontok a vonzó természeti adottságok ellenére sem. Iránról például mást sem hallottunk az elmúlt években, mint hogy tombol a cenzúra, nincs szabadság, de van atomprogram, a nők szenvednek, és így tovább – és a friss Oscar-nyertes film, az Argo sem segített ezen sokat.

Az új-zélandi utazó fotós, Amos Chapple viszont egészen másként nyilatkozott, miután odautazott lövöldözni (képeket mármint).

Palangan falva az iráni határ melletti hegyekben. Ez nagyon jól bemutatja, milyen az iráni „vidék”, ami egyébként szépen részesül kormányzati támogatásokban (és emellett igyekeznek elkerülni a nyugati hatásokat, hogy mindent megőrizhessenek, amit az 1979-es forradalom magával hozott).

Idézzük őt: „elámultam, mennyire eltérnek a nyugati világ benyomásai attól, amit ott testközelben láttam. Talán mert az újságíróknak itt nehéz dolguk van, az emberek egy ferde képet alkottak arról, hogy milyen is Irán. A rezsim persze az anti-nyugati érzelmek katlanjaként szeretik ábrázolni az országot, ezért szívesen mutatnak kántáló őrülteket, amit persze szívesen felkap a tengerentúli sajtó. Csakhogy az átlag iráni lakosnak a kormány egy állandó zavaró tényező. Amíg ott voltam, nem kaptam mást, mint jó szándékot és kedvességet.”

Íme néhány kép, amit ott készített, (nem szó, de tartalom szerint) lefordított kommentárokkal:

Az igazi Irán? részletei…