Az Atlantic rendszeresen közöl bombasztikus fotóriportokat, most például egy olyat, aminek segítségével azt nézegethetjük meg a jó meleg irodánkból / jó meleg ágyunkból / jó meleg kávézóból, hogy milyen az élet azon az isten háta mögötti helyen, ahol nem ismerik azt a fogalmat, hogy jó meleg. Nem fogunk rendszert csinálni abból, hogy fotóriportokat akár részlegesen is utánközöljünk, de ez így a tél végén annyira hálás téma, hogy mégis megtesszük – többek között azok kedvéért is, akik nem értik az angol képaláírásokat (amiket itt-ott azért mi is kiegészítünk). Szóval pár friss, elképesztő és kordokumentum-jelentőségű felvétel Maxim Shemetovtól, a Reuters fotósától, őt tessék dicsérni, hogy kimerészkedett a világ talán legbüntetőbb éghajlatú helyszínére. A helyszín az északkelet-ororszországi Jakutföld.
Hónap: 2013 február
Rasszista divatlap? Afrikai modell helyett fehér modellt sminkeltek afrikainak
A divatvilág még 2013-ban sem arról híres, hogy ünnepelné az emberiség sokszínűségét, az ízlésesen kerekded formákkal házaló modellek alkalmazása például még mindig nem terjedt el, az ilyen próbálkozások ellenére sem. Amit azonban most a Numero nevű divatmagazin lépett meg, az nem csak túlmegy az etika normális határain, de kérdőjeleket is felvet: mi volt az értelme egyáltalán? Egy African Queen („Afrika Királynője”) munkacímű fotózásra ugyanis ahelyett, hogy felkértek volna egy ébenfekete modellt, inkább fogtak egy tizenhat éves hófehért, és lefestették. Feketére.
Rasszista divatlap? Afrikai modell helyett fehér modellt sminkeltek afrikainak részletei…
Tudná-e így rázni Orbán Viktorné?
Az egyik legnépszerűbb amerikai talkshow-ban, Jimmy Fallon műsorában legutóbb váratlanul feltűnt a first lady, Michelle Obama, hogy a nőnek öltözött házigazdával együtt bemutassa, milyen az Anyu Tánc (vagyis: többnyire az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek leghülyébb mozdulatsorai, amit öregecske feleségek el szoktak követni, ha véletlenül egy társasági eseményen túl sokat lötykölnek a garatra). Sajnos nekünk Magyarországon eddig nem jutott más, mint a Gyurcsány-pörgés, de most fel van adva a lecke Lévay Anikónak:
Pikáns SMS-ek, főnök után nyomozás, szexmasszázs miatt büntettek meg FBI-ügynököket
Csak nézünk, mint a moziban, ez annyira hihetetlen: a CNN birtokába került pár belsős jelentés, amely szerint az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda azért pirított rá (illetve bocsátott el) dolgozókat, mert finoman fogalmazva nem a munkaköri leírásukba tartozó ügyeket intéztek a vállalati Blackberryn, meg egyéb eszközökön. Hihetetlen, mert mégiscsak egy olyan mélyen beágyazott állami cégről beszélünk, aminek az egyik fő feladata megfigyelni embereket, mások nyomában járni úgy, hogy azok erről ne tudjanak. A bedrótozott szobák és lehallgatott telefonok mesterei között tényleg akadtak, akiknek eszébe sem jutott, hogy a puska-nyúl egyenletnek esetleg a másik oldalára is átkerülhetnek?
A nyilvánosságra hozott jelentés neveket nem tartalmaz, mert csak figyelmeztetésként szánták a többi kollégának. Itt van például ez a szerencsétlen, aki pucér képeket küldözgetett magáról munkatársainak, ráadásul még vállalati pletykát is szőtt, ezért tíz napra letiltották:
Ugyanennyi járt annak a nőnek, aki meztelen fotóit már exfaszija jelenlegi hitvesének küldözgette.
Úgy tűnik azonban, hogy ha valaki fotókat nem mellékel, hanem simán csak forró tartalmú szöveges üzeneteket küldözget, az megfelezi a büntetési időt:
Ez pedig itt egy olyan, amit, tegyük csak kezünket a ketyegőnkre, mindannyian csinálunk: kurkászás az adatbázisban (átlagember esetében: Facebookon) ismerősök és munkatársak után. Az FBI-nál sajnos ez a típusú kíváncsiság nem menő.
„Szakszerűtlen magatartásnak” címkézték azt, amikor egy másik ügynök ellátogatott egy szexmasszázs-szalonba. Ő 14 napot kapott ezért, és esetében enyhítő körülmény volt, hogy egyébként példás munkát végez, és megbánást is tanúsított – súlyosbító viszont az volt, hogy amit csinált, az egyben illegális is.
De a legidiótább FBI-munkás alighanem ő lehetett, aki egy felvevőt rejtett el felettesének irodájában, illetve összegyűjtötte, hogy a főnök milyen negatív kommentárokat tárolt róla. Mindezt ráadásul ügyvédhez vitte, hogy pert indíthasson a boss ellen. Az ő jutalma egy méretes kirúgás lett:
És ugyanez járt büntiként annak, aki összeházasodott a palijával, miközben tudta róla, hogy drogdíler. Ó, szegény:
Még egyszer, a teljes jelentés itt olvasgatható.
Hong Kong a legélhetőbb város – de nem az alábbi fotók szerint
A pénzügyi sajtó terepén mérvadónak számító Economist médiabirodalom egyik alvállalkozása, az Economist Intelligence Unit évről-évre rangsorolja a világ nagyvárosait, olyan szempontokat figyelembe véve, mint a stabilitás, az egészségügy, a kultúra, a környezet, az oktatás és az infrastruktúra. Tavaly már újabb szempontokat is befogadtak egy verseny formájában, vagyis aki új, de igazán konstruktív megközelítéseket tudott hozzárakni ezekhez, az nyert – ezt a babért 2012-ben egy építész, Filippo Lovato aratta le olyan adalékokkal, mint az adott városban létező zöldterületek aránya, a légszennyezettség vagy a település izoláltsága. Ezeket hozzácsapták az eredeti mércékhez, a gép pedig azt a végeredmény dobta, hogy Hong Kong a világ legélhetőbb városa.
Sokan hajlamosak lehetnek azt hinni, hogy akkor Jackie Chan városában feltétlenül és mindenkinek jó – már csak ezért is üdvözlendő, amikor ezeket az idealisztikus elképzeléseket árnyalja a testközelből átélt tapasztalat, ami most egy fotósorozatban öltött testet. Egy emberjogi szervezet készíttette ezt a szériát, ami azt mutatja, hogy bizony akadnak olyanok, akik néhány négyzetméterre szűkített területen kénytelenek zöldágra vergődni az élettel.
Hong Kong a legélhetőbb város – de nem az alábbi fotók szerint részletei…
Vas megyei ELTÉsek a zsidózó-cigózó listán
Dagad a botrány, miszerint az ELTE Jobbik-közeli hallgatói önkormányzatosai állítólag nem csak szimpla regisztrációs listát írtak a gólyatáborba jelentkező elsőéves bölcsészekről, hanem pártpreferenciájukat is felvezették a táblázatba, sőt, jelzőkkel is körülírták őket, így lett valaki „szívós alternatív köcsög”, „szerintem cigó”, más meg „atom a csaj jó teste van de semmi egyéb.” Ma újabb fejlemény is történt az ügyben, ami viszont már a kurucinfó legundorítóbb gyakorlatát idézi meg: a lista ugyanis teljes eredeti formájában, nevekkel, telefonszámokkal, címekkel is felkerült a netre. Ez eljutott hozzánk is, mi azonban nem tesszük közzé, és nem azért, mert a személyes adatokkal való visszaélés bűncselekmény, hanem mert zsigeri furkóság volna, egészséges ember még az ellenségével sem tenne ilyet, és itt most ráadásul ártalmatlan egyetemistákról van szó.
De ha már a kezünk ügyébe került a lista, megnéztük, vannak-e vas megyei ELTÉs hallgatók rajta, és hogy őróluk mit írnak a közösségi oldalakon nyomozó minősítőpápák. Vas megyei ELTÉsek a zsidózó-cigózó listán részletei…
Harlem reakciója a Harlem Shake-re
Írtunk már a világot borogató legfrissebb őrületről, a Harlem Shake-ről, ami annyira kíméletlenül elsöprő volt az elmúlt napokban, hogy a menősége lassan, de biztosan átfordul a fárasztóan ciki kategóriába. Egy videós csávó most fogta magát, és egyenesen New York józsefvárosáig, a számos filmben félelmetesnek és bűntől csöpögőnek bemutatott Harlemig ment, hogy megtudakolja a helyi lakosságtól, mit gondolnak azok a vicces videókról. Igaz, ott kicsit félresiklik a sztori, hogy a megkérdezettek közül sokan tényleg azt hiszik, hogy a mém az ő eredeti tánc-koreográfiájukat figurázza ki, holott a paródiagyártóknak ilyesmi szándékuk soha nem volt, hanem egy tavalyi underground slágerből csináltak valami szellemeset.
Na de mindegy is, ettől függetlenül tanulságos a videó, amiben a helyiek foggal-körömmel, röhögve, aztán meg az eredeti táncot bemutatva védik meg az ő harlem shake-jüket: