Vas megyei ELTÉsek a zsidózó-cigózó listán

Dagad a botrány, miszerint az ELTE Jobbik-közeli hallgatói önkormányzatosai állítólag nem csak szimpla regisztrációs listát írtak a gólyatáborba jelentkező elsőéves bölcsészekről, hanem pártpreferenciájukat is felvezették a táblázatba, sőt, jelzőkkel is körülírták őket, így lett valaki „szívós alternatív köcsög”, „szerintem cigó”, más meg „atom a csaj jó teste van de semmi egyéb.” Ma újabb fejlemény is történt az ügyben, ami viszont már a kurucinfó legundorítóbb gyakorlatát idézi meg: a lista ugyanis teljes eredeti formájában, nevekkel, telefonszámokkal, címekkel is felkerült a netre. Ez eljutott hozzánk is, mi azonban nem tesszük közzé, és nem azért, mert a személyes adatokkal való visszaélés bűncselekmény, hanem mert zsigeri furkóság volna, egészséges ember még az ellenségével sem tenne ilyet, és itt most ráadásul ártalmatlan egyetemistákról van szó.

De ha már a kezünk ügyébe került a lista, megnéztük, vannak-e vas megyei ELTÉs hallgatók rajta, és hogy őróluk mit írnak a közösségi oldalakon nyomozó minősítőpápák.

Az első válasz az első kérdésre: vannak bizony. Hét szombathelyi, három körmendi, két sárvári és egy celldömölki gyanútlan diák, akinek fogalma sem volt róla, hogy a csudajófej rangidős HÖK-ösök ilyen szinten lajstromozzák őket. A ma már többnyire 22-23 éves hallgatókról írt jellemzések nem olyan brutálisak, mint amiket korábbi posztunkban megmutattunk, a legszélsőségesebb a „próbál szexi lenni, de nagyon nem az.” Úgy tűnik, a nyugati határszélről származók bölcsészekhez méltóan vagy annyira bölcsen kezelték adataikat az iWiWen és a Facebookon, hogy avatatlan szemek ne érjék el őket, vagy egyszerűen csak nem vitték túlzásba önmaguk jellemzését. Ezek a jelzők, amiket a Vas megyei gólyák kaptak:

Azt eddig is tudtuk, hogy a Jobbikban nem lángelmék ülnek, de a listát összeállítók szellemi teljesítményéről is sokat elárulnak a „pff bazzeg semmi” és az „ivóscinyáskörvérkés” típusú leírások. Ha ezeknek a párszavas minősítéseknek tényleg az volt a célja, hogy feltérképezzék a szélsőjobberek potenciális jövőbeni katonáit (ahogy arra a botrányt kirobbantó atv.hu cikke is utalt), akkor már előre sajnáljuk azokat, akiket megpróbálnak behálózni ezek a magyar nyelvvel káprázatosan bánó balfaszok. Azt viszont nem sajnáljuk, hogy a kellően körültekintő egyetemisták remélhetőleg kisujjal pattintják le magukról ezeket a próbálkozásokat, hogy a lassacskán teljesen széteső Jobbikot végre örökre magába fogadhassa az enyészet.

A gólyáktól egyébként egy-egy viccet is kértek a bölcsészkar HÖKösei, és aki küldött, az jobb esélyekkel indulhatott neki a túljelentkezéses gólyatábori részvételnek (továbbá nyilván ebből is leszűrhettek ezt-azt a személyiségükre vonatkozóan). Íme a legjobb poén, amit a gólyatáborra jelentkező vasiak egyike küldött be, ez már csak így kommentár nélkül a poszt végére, mert amit el akartunk mondani, azt már úgyis elmondtuk:

Bölcsész vagyok, két szakon is, és bízom benne, hogy lesz majd állásom. Jó vicc, nem?

Frissítés: Ha már Szombathely, kollégánk megkereste a helyi egyetemet is, hogy ők hogy állnak a listázgatással. Íme:

A NYME Savaria Egyetemi Központjának Hallgató Önkormányzata semmilyen módon és formában nem gyűjt adatokat a gólyatáborban részt vevő első évfolyamos hallgatókról – közölte Gecseg Jácint, a NYME Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Kérdésünkre Gecseg Jácint elmondta, amíg hivatalosan nem tisztázzák, valóban igaz-e a hír, miszerint az ELTE Bölcsészkar Hallgatói Önkormányzata – a gólyák vallási, etnikai vagy világnézeti hovatartozásáról szóló – állítólagosan listákat vezetett volna, az ügyben nem kíván nyilatkozni.

A szombathelyi gólyákról a HÖK csupán egy adatot rögzít, azt is praktikus okokból: a pólóméretüket. Ugyanis nem mindegy, hogy a HÖK a gólyatábor résztvevőinek hány L-es, M-es vagy XS-es méretet rendel. Semmilyen más listázás, adatgyűjtés, címkézés Szombathelyen nincs és nem is volt szokásban.