Pikáns SMS-ek, főnök után nyomozás, szexmasszázs miatt büntettek meg FBI-ügynököket

Csak nézünk, mint a moziban, ez annyira hihetetlen: a CNN birtokába került pár belsős jelentés, amely szerint az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda azért pirított rá (illetve bocsátott el) dolgozókat, mert finoman fogalmazva nem a munkaköri leírásukba tartozó ügyeket intéztek a vállalati Blackberryn, meg egyéb eszközökön. Hihetetlen, mert mégiscsak egy olyan mélyen beágyazott állami cégről beszélünk, aminek az egyik fő feladata megfigyelni embereket, mások nyomában járni úgy, hogy azok erről ne tudjanak. A bedrótozott szobák és lehallgatott telefonok mesterei között tényleg akadtak, akiknek eszébe sem jutott, hogy a puska-nyúl egyenletnek esetleg a másik oldalára is átkerülhetnek?

A nyilvánosságra hozott jelentés neveket nem tartalmaz, mert csak figyelmeztetésként szánták a többi kollégának. Itt van például ez a szerencsétlen, aki pucér képeket küldözgetett magáról munkatársainak, ráadásul még vállalati pletykát is szőtt, ezért tíz napra letiltották:

Ugyanennyi járt annak a nőnek, aki meztelen fotóit már exfaszija jelenlegi hitvesének küldözgette.

Úgy tűnik azonban, hogy ha valaki fotókat nem mellékel, hanem simán csak forró tartalmú szöveges üzeneteket küldözget, az megfelezi a büntetési időt:

Ez pedig itt egy olyan, amit, tegyük csak kezünket a ketyegőnkre, mindannyian csinálunk: kurkászás az adatbázisban (átlagember esetében: Facebookon) ismerősök és munkatársak után. Az FBI-nál sajnos ez a típusú kíváncsiság nem menő.

„Szakszerűtlen magatartásnak” címkézték azt, amikor egy másik ügynök ellátogatott egy szexmasszázs-szalonba. Ő 14 napot kapott ezért, és esetében enyhítő körülmény volt, hogy egyébként példás munkát végez, és megbánást is tanúsított – súlyosbító viszont az volt, hogy amit csinált, az egyben illegális is.

De a legidiótább FBI-munkás alighanem ő lehetett, aki egy felvevőt rejtett el felettesének irodájában, illetve összegyűjtötte, hogy a főnök milyen negatív kommentárokat tárolt róla. Mindezt ráadásul ügyvédhez vitte, hogy pert indíthasson a boss ellen. Az ő jutalma egy méretes kirúgás lett:

És ugyanez járt büntiként annak, aki összeházasodott a palijával, miközben tudta róla, hogy drogdíler. Ó, szegény:

 

Még egyszer, a teljes jelentés itt olvasgatható.