Nemrég egy lélegzetelállító fotósorozaton hüledeztünk, ami Szibériából érkezett, és rögtön bele is borzongtunk, milyen lehet élni ott, ahol a mínusz negyven fok hétköznapi jelenség. De máson is szokott hüledezni a magunkfajta nyugati ember, például olyan országokon, amik nem éppen a legkívánatosabb turistacélpontok a vonzó természeti adottságok ellenére sem. Iránról például mást sem hallottunk az elmúlt években, mint hogy tombol a cenzúra, nincs szabadság, de van atomprogram, a nők szenvednek, és így tovább – és a friss Oscar-nyertes film, az Argo sem segített ezen sokat.
Az új-zélandi utazó fotós, Amos Chapple viszont egészen másként nyilatkozott, miután odautazott lövöldözni (képeket mármint).
Idézzük őt: „elámultam, mennyire eltérnek a nyugati világ benyomásai attól, amit ott testközelben láttam. Talán mert az újságíróknak itt nehéz dolguk van, az emberek egy ferde képet alkottak arról, hogy milyen is Irán. A rezsim persze az anti-nyugati érzelmek katlanjaként szeretik ábrázolni az országot, ezért szívesen mutatnak kántáló őrülteket, amit persze szívesen felkap a tengerentúli sajtó. Csakhogy az átlag iráni lakosnak a kormány egy állandó zavaró tényező. Amíg ott voltam, nem kaptam mást, mint jó szándékot és kedvességet.”
Íme néhány kép, amit ott készített, (nem szó, de tartalom szerint) lefordított kommentárokkal:
