Az élet mínusz 40 fok alatt, vagyis Szibériában

Az Atlantic rendszeresen közöl bombasztikus fotóriportokat, most például egy olyat, aminek segítségével azt nézegethetjük meg a jó meleg irodánkból / jó meleg ágyunkból / jó meleg kávézóból, hogy milyen az élet azon az isten háta mögötti helyen, ahol nem ismerik azt a fogalmat, hogy jó meleg. Nem fogunk rendszert csinálni abból, hogy fotóriportokat akár részlegesen is utánközöljünk, de ez így a tél végén annyira hálás téma, hogy mégis megtesszük – többek között azok kedvéért is, akik nem értik az angol képaláírásokat (amiket itt-ott azért mi is kiegészítünk). Szóval pár friss, elképesztő és kordokumentum-jelentőségű  felvétel Maxim Shemetovtól, a Reuters fotósától, őt tessék dicsérni, hogy kimerészkedett a világ talán legbüntetőbb éghajlatú helyszínére. A helyszín az északkelet-ororszországi Jakutföld.

Kezdjük egy kedvenc képpel, amin a közlekedési lámpák úgy tűnnek, mintha vad habparti zajlott volna hajnalban – pedig ez csak a reggeli dér rétegesen és alighanem hosszú időn át egymásra fagyott rétegei. Csodálom, hogy a lámpák működnek!

A nap valójában csalóka, de a jeges út már nem…
…mert ha kiszálltak volna a kisbusz utasai, akkor sem érezték volna annyira a sugarakat. Ez a kép Tomtorin faluban készült, és nem kell hozzá kommentárt fűzni.
Ő Andrej Vinokurov, helyi birkózóedző.
Ez pedig már Maralayi falva, ami fölé füst szállingózik. A cudar időjárás ellenére sokan élnek ebben az ojmjakoni járásban található településen, és rendesen vannak iskolák, posta, bank, és még egy reptéri kifutó is (ami viszont csak nyáron van nyitva, amikor a hőmérséklet már fagypont fölé is emelkedik).
És íme Jakutföld fővárosa, Jakutszk. Első ránézésre nem tombolhat az idegenforgalom (de másodikra sem.)
És ésszel fel nem fogható, de itt tényleg élnek emberek, és tényleg dolgoznak, akár a szabad ég alatt is. Ez itt például a 35 éves Ruslan, aki épp jókora jégdarabokat pakol fel egy furgonra.
Favágók Tomtor falu külterületén, 2013. január 29-én.
És íme, egy helyi meteorológus! Szergej Burtszevnek hívják, és 41 éves.
Én ezt nem gondoltam volna, de itt teregetnek is…
…hogy aztán a családfő gondoskodjon a szárogatott ruhákra fagyott víz eltávolításáról.
Helyi idő, hőmérséklet, páratartalom, légnyomás. Súlyos már csak ránézni is.
Ez persze nem akadályozza meg a helyi srácokat, hogy jól érezzék magukat!
De hogy drámaian zárjuk a képsorozatot, itt még egy lehangoló fotó, amint egy férfi vánszorog az emeletesházak tövében. Mintha egy kiürült oladi lakótelep lenne, nem?

A további képek itt nézegethetők végig.

2 hozzászólás “Az élet mínusz 40 fok alatt, vagyis Szibériában” bejegyzéshez

  1. Mintha egy kiürült oladi lakótelep lenne, nem?

    Hát de 🙂

    Príma szovjet panel, atomháborút túléli 😀

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.