Már az Öt év, öt nyelv blogot író magyar nyelvtanuló, Bálint teljesítménye előtt is érdemes lengetni a kalapot: ő azt a célt tűzte ki, hogy ennyi idő alatt tényleg megtanul ennyi nyelvet. A 2009 januárjában elkezdett projekt saját bevallása szerint úgy áll, hogy az ausztrál angolt anyanyelvi szinten űzi, középfokot jócskán megugorva beszél németül és spanyolul, az orosza ötven százalékos, a kínai mandarinja pedig húsz.
Ez elég durva.
De akad nála durvább is: ő maga készítette ezt a két részes videointerjút egy amerikai sráccal, aki csupán fél év alatt olyan szintre fejlődött a világ egyik legnehezebb nyelvének tartott magyarban, hogy azt nehéz ép ésszel felfogni. András Lincolnnak korábban csupán magyar származású nagymamája tanított pár népdalt, és ellesett ezt-azt kint élő magyaroktól, de intenzíven csak 2012 áprilisában vágott bele a tanulásba. Ez a videó 2012 októberében készült, és nehéz rá szavakat találni:
Vicces egyébként, ahogy elmondja, mik okoztak neki gondot a magyar nyelvben. Ilyen például a magázás: volt, hogy feltették neki a kérdést, hogy „hová megy?”, mire ő visszakérdezett: „ki?” De történt olyan is, hogy autóban ülve nem jutott eszébe a „biztonsági öv” szó, keresett valami hasonlót (ami a védelemre, védekezésre utal), és így kibukott belőle a „biztonsági óvszer” szóösszetétel. És akkor még ott van a babatehén szó, amin egyszerűen nem lehet nem jót szórakozni.
Az viszont nem vicces, hanem tanulságos, amikor elmondja, hogy beszélgetéssel lehet a legtöbbet tanulni. Történjen az Skype-pal vagy szemtől-szembe, ez mindig jól jön, és nem szabad félni ilyenkor attól, hogy hibázunk. Mert a hiba fontos, segít fejlődni.
Itt meg már holtpontról és szlengről mesél, meg arról, mit adott neki a nyelvtudás az élet egyéb területein:
Egy olyan országban élünk, ahol kínosan kevesen beszélnek idegen nyelveket. Tessék, itt a motiváció, lehet utána csinálni a magyarnál sokkal egyszerűbb némettel, angollal, spanyollal, franciával!
