A pénzügyi sajtó terepén mérvadónak számító Economist médiabirodalom egyik alvállalkozása, az Economist Intelligence Unit évről-évre rangsorolja a világ nagyvárosait, olyan szempontokat figyelembe véve, mint a stabilitás, az egészségügy, a kultúra, a környezet, az oktatás és az infrastruktúra. Tavaly már újabb szempontokat is befogadtak egy verseny formájában, vagyis aki új, de igazán konstruktív megközelítéseket tudott hozzárakni ezekhez, az nyert – ezt a babért 2012-ben egy építész, Filippo Lovato aratta le olyan adalékokkal, mint az adott városban létező zöldterületek aránya, a légszennyezettség vagy a település izoláltsága. Ezeket hozzácsapták az eredeti mércékhez, a gép pedig azt a végeredmény dobta, hogy Hong Kong a világ legélhetőbb városa.
Sokan hajlamosak lehetnek azt hinni, hogy akkor Jackie Chan városában feltétlenül és mindenkinek jó – már csak ezért is üdvözlendő, amikor ezeket az idealisztikus elképzeléseket árnyalja a testközelből átélt tapasztalat, ami most egy fotósorozatban öltött testet. Egy emberjogi szervezet készíttette ezt a szériát, ami azt mutatja, hogy bizony akadnak olyanok, akik néhány négyzetméterre szűkített területen kénytelenek zöldágra vergődni az élettel.
A fotókat szándékosan úgy állították be, hogy fentről, nagyjából a mennyezetről mutassák meg, milyen egy egész ilyen helyiség, amibe egy-egy élettér szorulni kényszerül. Az eset sajnos nem egyedi Hong Kongban: az említett szervezet szerint több mint százezren élnek ilyen terekben, amiket úgy hoztak létre, hogy már eleve kicsi lakásokat vagdostak további részekre. A lakók így gyakorlatilag a spájz méretű szobáik egyik sarkában alszanak, egy másikban esznek, a többiben meg esetleg a kevés személyes holmijukat halmozzák.
Nézegessük meg a képeket, aztán töprengjünk egy sort, hogy nyöszörögjünk-e ezek után azért, mert a szomszédnak van erkélye, nekünk meg nincs.
