Hónap: 2013 szeptember

Nem nehéz leforrázva olvasni az Eduline cikkét, amiben azt írják: enyhítene a diplomaszerzés követelményein a legújabb felsőoktatási stratégia. Vagyis, ahogy a tervek fogalmaznak: vannak olyan szakmák, amiknél az idegen nyelv ismerete a munkavégzés szempontjából másodlagos, ezért ezeken a szakokon nem lenne szükség az angol, vagy német, vagy spanyol, vagy egyéb bizonyítványra.

Ezt. Így. Leírták. 2013-ban.

Hogy ez miért brutális? A válaszhoz elég előszedni azt a 2007-ben végzett felmérést, amit az Európai Unió statisztikai hivatala készített, és bár igaz, hogy nem friss, de azért nem is annyira régi, hogy azóta forradalmi változások mehettek volna végbe az agyakban. Ennek a kutatás eredményei pedig arról szóltak, hogy a 25 és 64 év közötti magyarok háromnegyede semmilyen idegen nyelvet nem beszél. HÁROMNEGYEDE. SEMMILYET. Utánunk már csak a románok és a törökök jönnek, de csupán leheletnyivel lemaradva. Szóval siralmas, ahogy állunk.

Mert egyébként ki mondta, hogy az adott foglalkozással kell feltétlenül a nyelvtudásnak összefonódnia? Persze, bizonyos esetekben jó, ha az adott mérnök, teoretikus, gazdasági szakember vagy nemzetközi jogász képben van, hogy mi történik pár kilométerrel nyugatabbra, és folyamatosan szemlézi a külföldi lapokat.

Ámde a nyelvtudás nem csak erről szól.

Hanem arról, hogy az ember úgy általában is frissíthesse ismereteit azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik a világban. Hogy tájékozódhasson nagy amerikai és brit és német hírügynökségektől. És igen, adott esetben akár elolvashassa azt is első kézből, hogyan kerülgette kínosan Orbán Viktor a Washington Post kérdéseit, vagy megnézze – anélkül, hogy a feliratozásra kelljen várnia -, hogyan adott Matolcsy hihetetlenül nevetséges interjút a CNN-nek. Meg persze nézhessen hollywoodi giccsmozikat eredeti nyelven, ha ahhoz van kedve, nem utolsósorban pedig képes legyen kapcsolatteremtésre akár a sarki kocsmában egy angol cserediákkal. Vagy a város nevezetességét kereső, térkép felett verejtékező turistával.

Mert ezek olyan jó, európai dolgok, kedves Felsőoktatási Kerekasztal.
Persze az új tervezet miértjére is kiderül a válasz, íme:

Az biztos, hogy a statisztikákon javítana a diplomaszerzés feltételeinek enyhítése: az Európai Unió oktatási stratégiája szerint 2020-ra a 30-34 éves uniós polgárok körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának el kellene érnie a 40 százalékot. 2011-ben az uniós átlag 34,6, a magyarországi azonban csak 28,1 százalék volt – igaz, a diplomások aránya 2000 óta a duplájára emelkedett.

Ennyi. Előrelépés a statisztikákban, visszalépés a kollektív tájékozottságban. Végülis az úgysem érdeke a mindenkori kormányzatnak.

Ilyet mi még nem pipáltunk, és valószínűleg a blog olvasója sem, ugyanis ilyen típusú sorozat még nem született Magyarországon. Kezdjük ott, hogy a Chili vagy Mango nem csíphető el a tévében. Okostelefonon és tableten annál inkább: kizárólag ezeken a mobileszközökön nézhető. Vagyis nem kell malmozni két mosóporreklám között, hogy elkezdődjön végre, hanem akkor nézzük meg a következő epizódot, amikor kedvünk szottyan rá, akár a buszon, a fogorvosi rendelőben várakozva vagy titkon a munkahelyi retyóban, zsebből előrántva az érintőképernyőt.

Az igazi újítás azonban nem ez. Hanem az, hogy a történet fonalát mi is húzhatjuk-vonhatjuk: pár percenként ugyanis választási lehetőség elé kerülünk, és döntenünk kell, hogy mit válaszoljon a főhős. Itt az előzetes, csak hogy értsük, hogy néz ez ki:

Szóval, ahogy az látható, időnként, egy-egy drámai döntési szituációban besüvít a háttérből két látványos kis piktogram, amiről a kedves mobiltelefonos néző elsőre legfeljebb csak kapisgálja, hogy mit akar jelenteni, de hamar kell választania a kettő közül, mert a vágóistvánosan visszafelé ketyegő óra erre sarkallja. Szóval tényleg tök buli az egész, tegnap egy kreatívigazgatóként dolgozó filmes havernek is leesett az álla, hogy van ilyen, és hogy úristen, mekkora ötlet.

És még az alapsztori is szellemes az arcoskodó gasztrokritikussal meg a lisztérzékeny (bár kissé Amelie-sre szabott) cukrászlánnyal, meg a poénok is ülnek, nincs az a Barátok Köztös merev mesterkéltség, amitől jóérzésű ember a fejét csapkodja a falhoz. Az alkalmazás, ami a sorozatot tartalmazza, ingyen tölthető Androidra és iPhone-ra, úgyhogy hajrá, és jó szórakozást!

Azért néha (egyébként nem néha) elgondolkodom azon, vajon létezik-e valamiféle negatív szellemi vizsga, ami alapján ezek a rongálásra élvező drukkerek így egymásra találnak. Lehet, hogy tényleg feltétel az, hogy csak egy paraszthajszál válassza el őket a majmoktól? Előnnyel indulsz, ha már elittad a fél agyadat, esetleg téptél már ki tőből székeket egy stadionban?

Szombat este az alábbit írta ki a MÁV egyik aloldalára:

A felháborodott hozzászólók közé persze menetrendszerűen megérkeztek az ultrák, akik egy „szarok vagytok” és egy „zsidó oldalakat olvasgattok” kiszólás mellett azt igyekeztek az emberek tudtára hozni, hogy a románok voltak a vétkesek a vonatrongálásban. Ezt szerencsére gyorsan helyretette a MÁV: közölték egy újabb kommentben, hogy bár tényleg kapott pár követ a vonat az ottaniaktól, a belső sérüléseket a magyar szurkolók okozták: leszaggatott poggyásztartók, ülések, fülkeajtók maradtak utánuk.

Mondjuk azt nem annyira értem, hogy ha ez megtörtént, miért is nem állt már a peron végén a rabomobil. De az legalább biztos, hogy a kár be lesz hajtva a vonat megrendelőjén, ő meg remélhetőleg előveszi a homokozólapát értelmi szintjén vegetáló károkozókat.

A korábbi szocialista miniszterelnök, akit Balatonőszöddel kötünk össze, elment arra a Felcsútra, ami a jelenlegi fideszes miniszterelnökkel kötünk össze. Brutálisan erős nyitány Orbán Ráhel esküvőjének napján, mi gyorsan meg is mikróztunk egy kis pattogatott kukoricát! Ferenc ugyanis videót forgatott, amit az alábbi szöveggel vezetett elő a Facebookon:

Családlátogatáson jártam Felcsúton, Orbán Viktor szülőfalujában, ami sűrítményét mutatja mindannak a disznóságnak, mutyik sokaságának, uram-bátyám viszonyoknak, melyektől áporodott lett az ország levegője…

Innentől kezdve pedig a narratíva kizárólag az Orbán = Keresztapa metafora köré épül, és hát a két figura között, valljuk be, tényleg nem nehéz találni némi hasonlóságot. Viszont eredendően vicces az, ahogy ezt a kásásan artikuláló Gyurcsány Ferenc közli velünk jó mesélő módjára – ennél már az lett volna szórakoztatóbb, ha az affektáló, parókaszerű hajzatot hordó Mesterházy Attila teszi ugyanezt. Persze megéri azért a pénzét a helyi nyomoronc fidesz-szolgasereg settenkedése is, ahogy kocsival követik az egykori országvezetőt, meg kamerára veszik, mint valami elcseszett szcientológus brigád.

Na de a piros pont egyértelműen Gyurcsány videósának jár, aki ezt a remek, mutyi-tematikájú MIA-dalt vágta be a felcsúti stadionos látogatás alá. Tessék nézni, mert ezt most kikiáltottuk a nap videójának!