SVUNG

Ki ne futott volna már bele az idegesítő észlénybe, aki azt hiszi, hogy éppen most csomagolt téged össze egy hozzászólásával, és hajított bele a szemétkosárba, holott valójában teljesen érvénytelen érveket hozott fel a vitában? És ugye neked is tele van már a tököd azzal, hogy ilyenkor mindig el kell magyarázni az illetőnek, hogy haver, totális mellékvágányon jársz, nem jó a logika?

Na, most nem kell végre többet magyarázkodni. Itt van ugyanis A Te Érvelési Hibád nevű oldal, ahol gyönyörűen végig lehet menni az egyes vitaügyi megbicsaklásokon, aztán csak annyit kell tennünk, hogy belinkeljük az ismerősnek, hogy ezt nézd, itt basztad el.

Így néz ki a nyitóoldal:

És itt lehet végigmasírozni az egyes kis ikonokon. Van itt minden, ami tönkretesz egy vitát – és amivel a politikusok előszeretettel manipulálnak, és terelnek rossz útra egy diskurzust: személyeskedés, szalmabáb-érvelés (más néven árnyékbokszolás, Magyarországon talán ez a legjellemzőbb), hamis dilemma, közvélekedésre hivatkozás, hallomásból ismert sztorira alapuló érvelés, és így tovább.

Tessék lapozgatni, sokat lehet tanulni belőle.

A Népszabadság Online tegnap feltöltött videója érdekes jelenségre világít rá. Nevezetesen arra, hogy miért kaparunk kézzel-vassal azért, hogy tömegrendezvényeken ünnepeljünk valamit, amiről úgyis sejthető, hogy a vége türhő tülekedés lesz?

Persze nem annyira bonyolult a válasz. Az emberről, mint társas lényről annyiszor hallottunk már, pszichológusok a megmondhatói, hogy szeretünk valahová tartozni. Csak éppen az a csoport, ahova egy szilveszter éjjel akarunk tartozni (már ha akarunk), nem egy hozzánk közel álló valami, amit fokozatosan megismertünk, hanem egy nagy, jó eséllyel brikettrészeg vadidegenekből álló massza, ami az égvilágon semmi jót nem hordoz magában. Hiszen még csak nem is közös érdeklődési halmazon alapul, mint mondjuk egy zenei fesztiválon. Így sajnos a kölcsönös leszarás eleve elrendeltetett, ráadásul ugye Magyarországról beszélünk.

Végeláthatatlan azon hülyék száma, akik azt gondolják, hogy az újév beköszöntét hangos pirotechnikai eszközök durrogtatásával illik megülni (miközben kutyák-macskák rettegnek ettől a zárt ajtók mögött), az viszont nem az ő hibájuk, hogy ilyen dolgok történnek. Gyülekezni a hülyéknek is joguk van, meg azoknak is, akik nem hülyék, de véletlenül arra a hülye döntésre jutnak, hogy kimennek ilyenkor a város egyik legnagyobb terére.

Néhány illetékes elvtársnak illene erre gondolnia, főleg, hogy nem ez az első ilyen eset. Volt, aki azt mondta, a budapesti Vörösmarty téren ha valaki elesett volna, ott helyben eltapossák. Nem történt ilyen, úgyhogy most haladjunk tovább, nincs semmi látnivaló – persze ha megtörténik, akkor egy fél ország háborodik fel, a törvényhozás meg rögtön kitalál valami szakmaiatlan félmegoldást, mint a 2011-es szerencsétlen West Balkán-esetet követően, amikor agyonregulázták a buliszervezőket.

A hatóságok nem arról voltak híresek az elmúlt évben sem, hogy a helyzet magaslatára képesek állni (a március 15-i havazásos bénázástól egészen a Savaria Karnevál rendőri köcsögöléséig), úgyhogy ideje megtanulnunk, hogyan segítsünk magunkon: először is kerüljük el az ilyen helyeket, helyzeteket. Gondoljuk meg kétszer is, hogy megéri-e, és csak aztán lépjünk ki a lakásajtón.

Különben is, otthon legalább azokkal vagyunk körülvéve, és olyan zene szól, akikkel és amilyet mi akarunk, nem? Boldog, megfontolt új évet! De tényleg!

Már az Öt év, öt nyelv blogot író magyar nyelvtanuló, Bálint teljesítménye előtt is érdemes lengetni a kalapot: ő azt a célt tűzte ki, hogy ennyi idő alatt tényleg megtanul ennyi nyelvet. A 2009 januárjában elkezdett projekt saját bevallása szerint úgy áll, hogy az ausztrál angolt anyanyelvi szinten űzi, középfokot jócskán megugorva beszél németül és spanyolul, az orosza ötven százalékos, a kínai mandarinja pedig húsz.

Ez elég durva.

De akad nála durvább is: ő maga készítette ezt a két részes videointerjút egy amerikai sráccal, aki csupán fél év alatt olyan szintre fejlődött a világ egyik legnehezebb nyelvének tartott magyarban, hogy azt nehéz ép ésszel felfogni. András Lincolnnak korábban csupán magyar származású nagymamája tanított pár népdalt, és ellesett ezt-azt kint élő magyaroktól, de intenzíven csak 2012 áprilisában vágott bele a tanulásba. Ez a videó 2012 októberében készült, és nehéz rá szavakat találni:

Vicces egyébként, ahogy elmondja, mik okoztak neki gondot a magyar nyelvben. Ilyen például a magázás: volt, hogy feltették neki a kérdést, hogy „hová megy?”, mire ő visszakérdezett: „ki?” De történt olyan is, hogy autóban ülve nem jutott eszébe a „biztonsági öv” szó, keresett valami hasonlót (ami a védelemre, védekezésre utal), és így kibukott belőle a „biztonsági óvszer” szóösszetétel. És akkor még ott van a babatehén szó, amin egyszerűen nem lehet nem jót szórakozni.

Az viszont nem vicces, hanem tanulságos, amikor elmondja, hogy beszélgetéssel lehet a legtöbbet tanulni. Történjen az Skype-pal vagy szemtől-szembe, ez mindig jól jön, és nem szabad félni ilyenkor attól, hogy hibázunk. Mert a hiba fontos, segít fejlődni.

Itt meg már holtpontról és szlengről mesél, meg arról, mit adott neki a nyelvtudás az élet egyéb területein:

Egy olyan országban élünk, ahol kínosan kevesen beszélnek idegen nyelveket. Tessék, itt a motiváció, lehet utána csinálni a magyarnál sokkal egyszerűbb némettel, angollal, spanyollal, franciával!

Nyilvánvalóan nem, hiszen tudjuk jól, hogy a megyei napilap a mérsékelt hírszolgáltatás nonpluszultrája, az objektitivitás megingathatatlan dunántúli sziklája, ahol a munka közben végzett tudatmódosítás alighanem szigorúan tiltott. De akkor hogyan hozhattak össze egy ilyen videót a szerdai Hanuka ünnep alkalmából? Vagy csak mi nem értjük, és ez egy művészi kinyilatkoztatás?

A vaksötétben elhangzó monológ, a félrerántott kamera, a polgármesterbe a lehető legrosszabb vágással belefojtott szó mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy őszintén ünnepeljük ezt az avantgárd műalkotást.

Mármint csupán új könyvében, a 2015-ben teszi ezt. De ez épp elég volt ahhoz, hogy Sinka Károly, alias Sinya, a magyarországi Critical Mass emblematikus alakja, futárszolgálat-vezető, ex-hentes és punkzenekartag jól kiakadjon a mikroblogján.

Frei, az egykori riporterből lett regényíró, akiről ma már előbb jut eszünkbe a kamu bérgyilkosos sztori, mint bármelyik másik, az alábbi fantáziadús sorokat találta írni a népszerű kerékpáros mozgalomról – alatta pedig rögtön olvasható is a nevezett kerékpáros mozgalom főkolomposának érthetően heves reakciója:

Frei Tamás természetesen nem a valóságot írja le, könyvei elejétől a végéig fikciók. De azért abba sem árt belegondolni, hogy ezeknek a könyveknek a felvevőpiacát esetleg olyanok is alkothatják, akik esetleg nem feltétlenül szeretik átgondolni a dolgokat, és esetleg kész tényekként képesek elfogadni ilyen állításokat. Nem, nem parasztozzuk az olvasót, de tudjuk jól, hogy hangzatos kijelentésekkel milyen könnyen tudja egy párt az orránál fogva vezetni választóit, és miért is ne működhetne ugyanez egy ismert celeb vonatkozásában? (Elég csak egyes ismert celebek Facebookját megnézni, és szembesülni ezzel a jelenséggel.)

Meg hát ugye itt egy létező jelenségről van szó, a neve ugyanez a valóságban is, szóval még a „bárminemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve” duma sem állná meg a helyét. Valószínűleg ezért durrant el az agya Sinyának, aki az elmúlt években többet tett a budapesti kerékpározásért, mint Demszky, Tarlós és az összes eddigi fővárosi közgyűlés együttvéve.

Egyébként meg, csak a pontosság kedvéért: a Critical Mass részvevői előbb csapnának egy metrófirkász kezére, minthogy maguk azzá váljanak. Aki járt már ilyen felvonuláson, az jól tudja ezt. Frei Tamást viszont egyiken sem láttuk.

„Bocsi, magamra költöttem!” – erre a mottóra épül a Harvey Nichols angol luxuáruház új, igazán tenyérbemászó kampánya. Azt írják: miért is ne vásárolnál a szerettednek egy csomag fogpiszkálót (esetleg lefolyódugaszt), magadnak meg egy pár Louboutin cipellőt? Elképesztően zsigeri és álnok, bár viccnek mondjuk elmegy, ha utána előhúzzuk a hátunk mögül az igazi ajándékot.

Itt a videó a meglepődő tekintetekkel meg a műmosolyokkal, óriási:

Állítólag se alávaló narancsos hordák, se a rohadék komcsik, se nácik, se zsidók, se semmilyen párt nem áll egy új mobilalkalmazás mögött, ami arra vállalkozik, hogy gyakorlatilag közvéleménykutató legyen a közvéleménykutatók helyett. Az egyelőre csak iPhone-on elérhető, de hamarosan Androidos készülékekre is letölthető app, a Voks 14 ötlete Abonyi Péter, egy Apple-márkakereskedés korábbi vezetőjének agyából pattant ki, aki megelégelte, hogy mindegyik politikai kutatóintézet így meg úgy torzítgatja a pártok népszerűségét mutató adatokat. Végre, már nem csak négyévente szavazhatunk! részletei…