SVUNG

Michael Galinsky 1989-ben húsz éves volt, és volt egy ilyen bizarr szokása, hogy bevásárlóközpontokat fotózott. Észak-Karolinától Washingtonig, szerte az ő nagy országában! Ám ahogy a történelem annyiszor igazolta már, a bizarr szokásokat gyakran nagyobb hatékonysággal lehet pénzre váltani, mint a normálisakat – és lám, emberünk már történelmi jelentőségű fotóalbumot adhat ki a képeiből! Amikre még a kortárs-hipszter hírfogyasztók egyik legfontosabb médiuma, Buzzfeed is lecsapott, hogy bemutathasson belőlük néhányat!

Itt van például ez, amin a hajak rögtön elvonják a figyelmünket, pedig igazán érdekes a háttér is, aminek belső oszlopos, növényzetes, rondapadlós kialakítását nehéz lenne megkülönböztetni a Nyugati pályaudvar melletti Westend City Centertől:

Így plázázott Amerika akkor, amikor mi még csak rendszert váltottunk részletei…

Gabriele Galimberti és Edoardo Dilelle két olasz fotós, akik egy nagyon komoly, nem csak művészi kvalitásokkal bíró, de mélyen tanító jellegű fotósorozatot hoztak létre. Olyan helyekre jutottak ugyanis be, ahova előttük még nem sokan: mindenféle lányok és asszonyok hálószobáiba, szerte a világon. A különböző országokban élő, eltérő társadalmi helyzetű nők a létező legintimebb zónájukba engedték meg a két fényképészt, akik így éppúgy bemutatják a fényűző pompában alvókat, mint a szűk terekben nyomorgókat. Ha jól megnézzük ezeket a képeket, iszonyatosan sokat mesélnek az adott kultúráról és a benne élő személyről.

Így írnak a projektjükről: „egy olyan világban, amit egyre inkább az IKEA-esztétika határoz meg, ez a munka megmutatja a szobáját tradicionálisnak és különcnek, gazdagnak és szegénynek, anyának és szinglinek, istenhívőnek és hitetlennek, sportmegszállottnak és shopping-függőnek, fiús lánynak és nőies lánynak, takarosnak és rendetlennek.”

Íme a képek, alatta a nevek és a korok – bátran tessék elveszni a részletekben:

Nők és az ő hálószobáik: fotószéria, aminek el lehet veszni a részleteiben részletei…

BOTRÁNYIDŐ! A hvg.hu ma közzétett egy videofelvételt, ami állítólag azt bizonyítja, hogy voksokat vásárolt a Fidesz Baján. A felvételen egy lakásszerű képződménybe megérkezik egy aktatáskás ember, ahol már várják őt némi kóla és ásványvíz kíséretében, ő pedig elmondja, hogy Kovács Csabára, a Fidesz helyi jelöltjére kéne akkor szavazni. A közvetítő 200 ezer forintot át is nyújt a négy jelenlévőnek azzal, hogy ez az elmaradás a múltkori választásért, majd közli velük, hogy kapnak még némi pénzmagot, illetve tűzifát, ha Kovácsra ikszelnek. Ja, és lehetőleg szóljanak még a környékbelieknek is.

A teljes cikk itt olvasható, ez meg az ominózus videó:

Néhány kérdésünk azonban lenne itten.

1. Mi ez az azonnali zoomolás a videó elején, amikor belép a delikvens? Mintha kifejezetten készült volna erre a kamerás mobiltelefon üzemeltetője. A nagy belépőre! Mintha már ott viszketett volna az ujjbegye a zoomgombon jó előre.

2. Miért kezd bele az ember azonnal a mondókájába, mielőtt még leülne? Ez azt az RTL-es dokureality műsort juttatja eszünkbe, amihez amatőr jelentkezőkből válogatták ki a szereplőket, akik persze ennek megfelelően nagyon nagy elánnal akarnak kiválóan belehelyezkedni a szerepükbe. Nagy nyögésnek azonban tudjuk, mi a vége: izzadás és művies manírok.

3. Tényleg, de komolyan felhívja a fideszes „Csabikám” a közvetítőt pont a „tárgyalás” közepette? Ha ez az élet dramaturgiája, akkor felvenném forgatókönyvírónak!

4. A videós egy fantom? Miért nem szólnak rá? Miért nem néznek rá? Senkinek nem jut eszébe, hogy nem jó ötlet felvenni az ilyesmit?

De a mindent érő bónuszkérdés így hangzik:

5. Biztos, hogy az a profi HVG, ami olyan ügyesen kirobbantotta és végiggörgette a végül csúfos lemondásba torkolló Schmitt Pál-ügyet, csak úgy hasraütve azt merné mondani, hogy „itt a bizonyíték a csalásra”? Ez ugyanis meglehetősen perképes kijelentés. Ilyet újság csak akkor mer megírni, ha tényleg vannak olyan biztosítékai és olyan további bizonyítékai, amiket az asztalra kicsapva mosni tudja a kezét. A sztori tehát valószínűleg nem ér itt véget – sőt, csak most kezdődött el.

A fenti szavak kivételesen nem a szélsőliberálisnépnyúzóbaloldal egyik képviselőjének a száját hagyták el, hanem egy olyan emberét, aki a narancsosok sorait erősítette – idáig. Mert betelt nála a pohár, és ezzel egyidejűleg a kilépését is bejelentette. Így néz ki a levél, ami most éppen lázban tartja a magyar internetezőket, pártállástól függetlenül:

Azon túl, micsoda bátor vállalás ez a kinyilatkoztatás egy olyan pártban, aminek parlamenti képviselőcsoportjában a frakciófegyelemnél alig van magasabb rendű vezérelv, és ahol Orbán Viktor volt a pártkongresszus egyetlen jelöltje a vezetői posztra, és ahol remegnek a képviselők az őket a parlament folyosóján megszólító újságíróktól, mert be vannak fosva, hogy saját véleményt formáljanak, természetesen a merész kiállásnak már az első percekben megérkeztek a kritikusai: „Debreczenyi régóta sértődött ember, mert 2010-ben nem jelölte a FIDESZ-KDNP őt újra a polgármesteri posztra. Most így próbál bosszút állni 4 évvel ezelőtti félreállításáért. A FIDESZ-KDNP csak addig volt neki jó, amíg polgármestert csinált belőle” – írja egy kommentelő a Népszabadság vonatkozó cikke alatt.

Tipikus ad hominem érvelés, és még jó adag sértettséggel is le van löttyintve, alighanem valaki a pártközpontból ragadott billentyűzetet.

Az említett a cikkben egyébként a volt városvezető azt is mondta, és ez nyilatkozatának egyik kulcsüzenete: hogy nem tud azonosulni egy öntelt, gőgös, akarnok kormánnyal. Aminek – és ezt már mi tesszük hozzá – önteltségét, gőgjét, akarnokságát csak az nem látja, akinek már teljesen átprogramozta az agyát a kádári eszközöktől sem ódzkodó párt. Szóval Debreczenyi igazából csak kimondta azt, ami a nép józanabbik felének a nyelvén csüng már régóta – csak mivel ő egy fokkal komolyabb tisztséget viselt, mint a sarki zöldséges, végre át is tört valamit.

Mindenesetre azért ez a levél is alátámasztja azt, hogy szerencsére azért nem mindenki küldte el a gerincét melegebb éghajlatra a Fideszen belül, sőt, az a helyzet, hogy mi is ismerünk jófej, egészséges gondolkodású fideszest. Csak éppen a jobboldali arroganciamesterek éppenhogy a parlamenti széksorokban ülnek, Debreczenyi pedig – aki korábban a cigányozós cikket író Bayer Zsoltot is bátran lehordta a sárga földig – éppen elhagyja a pártot. A korábban szintén erősen kritikus Ángyán József hasonlóképpen tett. Hát ezzel jár a vélemény szabadsága a Fideszen belül. Kíváncsian várjuk a folytatást.

A Mercury News beszámolója szerint az enyhén szólva vagyonos (összvagyona becslések szerint 17 milliárd dollár körül van, ebből kábé hatszor ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot), 29 éves Facebook-alapító a világ legegyszerűbb módján szabadult meg minden potenciális rossz szomszédjától: felvásárolt négy másik lakóingatlant a saját háza mellett és mögött.

A művelet 30 millió dollárjába – 6 és fél milliárd forintba – került, és azért lépte meg, mert meghallotta, hogy egy programozó csak azért vette volna meg az egyik házat, hogy utána úgy árulja, mint a házat, ami Mark Zuckerberg háza mellett áll. Ráadásul az ár, amit kifizetett értük, egy helyi ingatlanügynök szerint abszurd módon magas – úgy tűnik, a privát szférájának békénhagyására bármennyit hajlandó áldozni a rőt üstökű, egyetemista geekből a világ egyik leggazdagabb emberévé vált Zuckerberg.

…ami meglehetősen ironikus húzás annak tükrében, hogy a Facebook az elmúlt években pont azért kapott egyre több kritikát, mert fokozatosan kezdte bontogatni a falat a magáncélú adatok körül, néha kifejezetten vállalhatatlan módon. Az intelligens Graph Search kereső beüzemelésével például mindenféle érzékeny kulcsszavakkal keresgélhetünk emberek között, de az is kiderült, hogy a Facebook kikapcsolás után is tudja, merre járunk az interneten, és így készít nekünk célzott reklámokat. A legfrissebb hír pedig az, hogy most már el sem rejthetjük magunkat: a Facebookon a névre való rákeresés mostantól arra is ad találatot, aki ezt korábban szándékosan kikapcsolta.

Mark Zuckerberg pedig mindeközben tűzzel-vassal védi a saját magánéletét, pont úgy, ahogy a Nyugat.hu fényképezőgépének lencséje elől is nagyon hamar, fél sört hátrahagyva menekült, amikor elcsíptük Budapesten. Lehet, hogy ez az ő külön bejáratú humora? Mert akkor viszont pacsi!

Minden napra jut egy kis tajtékzás a magyar ugaron, ma a Kaposvármost cikke intézte el az össznépi felháborodást. Ebben azt írták: a város egyetemének rektora utasítást adott ki, miszerint októbertől a hímnemű hallgatók csak hosszúnadrágban és zárt cipőben léphetnek be a kampusz területére, a nők pedig még szigorúbb ukázokat kapnak, ők nem mehetnek túl rövid szoknyában, túlságosan kivágott vagy pánt nélküli ruhákban, de tilos a strandpapucs és az erős parfüm, túlzott smink is.

És akkor a vezető még hozzátette:

Az utasítás be nem tartása a jogszabályokban és a belső szabályzatokban meghatározott jogkövetkezményeket vonja maga után.

Jog-kö-vet-kez-mény? Vajon ez mi lehet? Százötven ostorcsapás? Olyan már pár évszázada nem divat. Kirúgás? Az meg pár évtizede nem az. Jó, mondjuk engem is hazaküldtek a Szombathelyi Közgazdasági Szakközépből, amikor kék hajjal mentem be, pedig éppen elmúltam tizennyolc, de hát istenem, az a 90-es évek végén volt, még dúltak a kommunista reflexek, ma meg már kicsit más idősíkban járunk.

Örömteli viszont, hogy ezt a hallgatók nem szemlélték síri kussban, a művészosztály fogta magát, és konszolidált vetkőzéssel demonstrált a rektori dresszcenzúra ellen:

Mindig kiabáljuk, hogy következmények nélküli ország, erre tessék, van egy osztály, ami tök jól, kreatívan, mondhatni európai módon reagál egy nonszensz rendelkezésre, ami lábbal tiporja a szabadságjogokat. Mert ne legyenek illúzióink, pont így reagálna egy párizsi, berlini, londoni hallgatói csoport is – csak hát érdekes módon azokból a városokból nem hallunk ilyesmit, hogy bárki meg akarja mondani felnőtt embereknek, hogy hogyan járjanak be abba az intézménybe, ami elvileg a felvilágosultság bölcsőjeként kéne, hogy működjön.

És ezért nem állnak meg azoknak a kommentelőknek az érvei, akik azt mondják, hogy navégre, valaki véget vet a kurvásan öltözködők tahóderbijének – mert nem, a véget vetésnek nem az előzetes cenzúra a módja. Hanem mondjuk a személyes elbeszélgetés. De erre is csak akkor kerüljön sor, ha valaki tiritarka tangát húz a fejére, egyébként meg az számítson, hogy mi van ott a koponyán belül. Ugyanis az ész a fontos, nem a haj, illetve nem a ruha teszi, és így tovább.

Arról nem beszélve, hogy az ország legnagyobb férgei is a legvasaltabb öltönyökben járnak. Szóval ugorjunk, há-rom, és!

Nem nehéz leforrázva olvasni az Eduline cikkét, amiben azt írják: enyhítene a diplomaszerzés követelményein a legújabb felsőoktatási stratégia. Vagyis, ahogy a tervek fogalmaznak: vannak olyan szakmák, amiknél az idegen nyelv ismerete a munkavégzés szempontjából másodlagos, ezért ezeken a szakokon nem lenne szükség az angol, vagy német, vagy spanyol, vagy egyéb bizonyítványra.

Ezt. Így. Leírták. 2013-ban.

Hogy ez miért brutális? A válaszhoz elég előszedni azt a 2007-ben végzett felmérést, amit az Európai Unió statisztikai hivatala készített, és bár igaz, hogy nem friss, de azért nem is annyira régi, hogy azóta forradalmi változások mehettek volna végbe az agyakban. Ennek a kutatás eredményei pedig arról szóltak, hogy a 25 és 64 év közötti magyarok háromnegyede semmilyen idegen nyelvet nem beszél. HÁROMNEGYEDE. SEMMILYET. Utánunk már csak a románok és a törökök jönnek, de csupán leheletnyivel lemaradva. Szóval siralmas, ahogy állunk.

Mert egyébként ki mondta, hogy az adott foglalkozással kell feltétlenül a nyelvtudásnak összefonódnia? Persze, bizonyos esetekben jó, ha az adott mérnök, teoretikus, gazdasági szakember vagy nemzetközi jogász képben van, hogy mi történik pár kilométerrel nyugatabbra, és folyamatosan szemlézi a külföldi lapokat.

Ámde a nyelvtudás nem csak erről szól.

Hanem arról, hogy az ember úgy általában is frissíthesse ismereteit azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik a világban. Hogy tájékozódhasson nagy amerikai és brit és német hírügynökségektől. És igen, adott esetben akár elolvashassa azt is első kézből, hogyan kerülgette kínosan Orbán Viktor a Washington Post kérdéseit, vagy megnézze – anélkül, hogy a feliratozásra kelljen várnia -, hogyan adott Matolcsy hihetetlenül nevetséges interjút a CNN-nek. Meg persze nézhessen hollywoodi giccsmozikat eredeti nyelven, ha ahhoz van kedve, nem utolsósorban pedig képes legyen kapcsolatteremtésre akár a sarki kocsmában egy angol cserediákkal. Vagy a város nevezetességét kereső, térkép felett verejtékező turistával.

Mert ezek olyan jó, európai dolgok, kedves Felsőoktatási Kerekasztal.
Persze az új tervezet miértjére is kiderül a válasz, íme:

Az biztos, hogy a statisztikákon javítana a diplomaszerzés feltételeinek enyhítése: az Európai Unió oktatási stratégiája szerint 2020-ra a 30-34 éves uniós polgárok körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának el kellene érnie a 40 százalékot. 2011-ben az uniós átlag 34,6, a magyarországi azonban csak 28,1 százalék volt – igaz, a diplomások aránya 2000 óta a duplájára emelkedett.

Ennyi. Előrelépés a statisztikákban, visszalépés a kollektív tájékozottságban. Végülis az úgysem érdeke a mindenkori kormányzatnak.