SVUNG

Vannak dolgok, amiket ha közös nevezőre hozunk, egészen elképesztő mutánsok jönnek ki az egyenlet végén. Például gondolt valaki arra, mi van, ha egy tamagocsit összeadunk egy gumimacával, plusz álmaink nőjével? Nem csak hogy gondolt valaki erre, de most egy komplett vállalkozást indult Invisible Girlfriend, vagyis Láthatatlan Barátnő elnevezéssel.

Az amerikai St. Louisban indult startup (aminek a lelkes dolgozóit láthatjuk a fenti képen) nem kevesebbet kínál ügyfeleinek, mint hogy azt hazudja róluk, hogy van egy csajuk. Vagyis hamis bizonyítékokkal üzeni a külvilágnak, hogy HELLÓ, FIGYELEM, EZ AZ EMBER NEM SZINGLI!

Többféle havi díjcsomagból választhatunk, és ártól függően egyre „meredekebb” szolgáltatásokat kapunk a pénzünkért. Például SMS-eket, amikre válaszolhatunk, esetleg feltűnik a csaj Facebook-profilunkon, a drágább csomag pedig már teljes közös élettörténetet is kínál, vagy akár igazi telefonhívásokat. A cég szerint szolgáltatásuk egy csomó szitura kínál megoldást: például ha valaki homoszexuális kapcsolatban él, de ezt titkolni kényszerül a rokonai elől, vagy egyszerűen csak a munkára akar fókuszálni a romantikázás helyett – de azért azt akarja mutatni magáról kifelé, hogy ő azért még férfi.

Szerintünk viszont az már pszichiátriai kötélen táncol, aki komolyan fontolgatja, hogy egy ilyet igénybe vegyen. A témába vágó filmklasszikus megvan, ugye?

Matt Homann ötletgazda szerint egyébként nem arról van szó, hogy egy barátnőt hoznak létre, amiről a kliens elhiheti, hogy az tényleg a barátnője, „az már egy egészen más technológiai szint”, mondta a Buzzfeednek. „Mi csak egy sztorit adunk a kezébe, még ha az a sztori nem is igaz.” A vállalkozás egyelőre pre-launch státuszban vegetál, vagyis még nem indult el, de itt feliratkozhatunk egy e-mail címmel, ha értesülni akarunk a fejleményekről.

Mondjuk legalább a webszájt faszán néz ki, még ha az ötlet teljesen elmebeteg is.

Hogy az összetartozás érzését már korán sikerüljön kibontani a gyermekben, annak csodálatosan kreatív módja, hogy rajzoltatunk vele Magyarország, haza témában. Ilyet szerintem még velünk is csináltattak általános iskola alsóban, mit jelent neked az ország, tessék, vidd fel a szűz papírra – ez még felnőttként is komoly feladat, valószínűleg meg is dicsértek minket érte, mégiscsak nehezebb, mint egy állatkertet lerajzolni (bár ma már néha úgy érezhetjük, hogy ez a két téma egyenesen kéz-a-kézben jár).

Neccessé akkor kezd válni a dolog, amikor egy olyan párt ír ki rajzpályázatot gyermekeknek, ártatlan mosollyal kísérve, ami, ha úgy érzi, csípőből buzizik és zsidózik, esetleg bámészkodó emberekre támad rá, csak azért, mert néhány árnyalattal sötétebb a bőrük színe.

Jobb helyeken az ilyen embereket nem csak besorolják nagyon helyesen az agyatlan kategóriába, de nem is hagyják, hogy ezt az agyatlanizmust lelkesen terjesszék, hanem mondjuk élőlánccal állják az útjukat. Hiszen ostoba nácinak lenni mindenkinek joga van, amíg a négy fal között csinálja, ugye, de ezt nem kéne mételyként terjeszteni a társadalom felvilágosultabb tagjai között. Egyrészt mert úgysem vevők rá, másrészt meg azért, mert az eszetlen, agresszív nézeteknek a jelenléte ettől függetlenül borzasztóan lehangoló. Sosem fog boldogan prosperálni az az ország, ahol időközönként lesütött tekintettel kell kerülgetni a primkó köpködőket.

De hát Magyarország nem a jobb helyek közül való, ezt tudjuk sajnos. Ezen azonban szeretnénk sokan változtatni. Az viszont valahogy nem a reményünket táplálja, amikor azt látjuk, hogy egy, a fentebb ábrázolt nézeteket ápoló politikai erő édesgeti magához a legkisebbeket egy ilyen kedves kis pályázattal.

A nyeremény pedig görgeti tovább görgeti a szájüregünket a keserűséget: Őseink Írása rovásírásos társasjáték, karikás ostor, Wass Albert könyvcsomag. Egy mindenki által szerethető és politikai felhangoktól mentes Activity, egy kézügyességfejlesztő jojó, vagy egy tehetségesebb szerző műve nem lenne jobb? – kérdezzük mi. Liberálanarchista análbarát drogosok – érezzük a sörízű leheletbe foglalt választ a tarkónkon.

De hagyjuk is. Fárasztóak már ezek a körök. Inkább reméljük csak csendben, hogy ezek a gyerekek, ha már ennyire ügyesek, nem hagyják majd megvezetni magukat később. És nyitott, agilis, pozitív világlátású, régmúlt helyett a jövőbe kapaszkodó fiatal felnőttek lesznek belőlük.

Sajtóközleményt hozott ma a Nyugat.hu szerkesztőségébe az elektronikus postás, ami úgy hangzik, hogy a Negyedik Köztársaság Párt a marihuána teljes körű legalizációja mellett száll síkra, követve a washingtoni modellt.

Legyünk szívesen nem elmenni emellett szó nélkül, hiszen ez mégiscsak nagy dolog valahol, még akkor is, ha a 4K! jól tudja, hogy egyébként semmi esélye bejutni a parlamentbe. Egyelőre. Szóval így azért valahol könnyű. Mint a drog, haha! Na de nézzük csak, mit írnak levelükben:

Tévedés történt, amikor a füvet a drogok közé sorolták be. Ideje helyre tenni, hogy mi micsoda. A fű nem drog. A marihuána, hasonlóan az alkoholhoz, a kikapcsolódást szolgáló szer, csak kevésbé ártalmas, mint az alkohol. A fű nem okoz fizikai függőséget, és nincs halálos adagja, míg az alkoholnak van. Az alkohol ennek ellenére bárhol kapható, míg a fűfogyasztást börtönnel büntetik. Ez álszentség.

Ezek a szavak Istvánffy András, a 4K! elnökének szájából hangzottak el. Azt leszámítva, hogy a fű nem drog (mert végül is az), nehéz nem egyetérteni vele: a 21. században megszabni azt, hogy ki mit visz be a szervezetébe önszántából, körülbelül olyan, mint megszabni, hogy milyen autót vezethet, milyen zenét hallgathat. Vagy melyik pártra szavazhat. És nem, nem állja meg a helyét az a kisiklott érvelés, hogy de hát fű hatása alatt ha autóba ül, akkor mi történik, és hasonlók. Aki fű hatása alatt autóba ül, az kicsit hülye. A hülyeség meg nem a fű számlájára írandó.

Ráadásul már régóta tudjuk azt is, hogy veszélyességét tekintve meg sem közelíti a szeszeket. Ráadásul agresszívé sem tesz. De pálinkát azért nyugodtan főzőcskézhetünk.

 

 

Ez is igaz egyébként, bármennyire és bármennyien akarnak kaparni ellene:

Tudományos konszenzus van arról, hogy a fű a korábbi tévhittel szemben nem kapudrog. A fűfogyasztás Magyarországon mostanra rég kitört a szubkultúra keretei közül, és mára általános társadalmi gyakorlattá vált. Hétköznapi emberek fogyasztanak munka után, társaságban, kikapcsolódásként füvet. A mostani álszent szabályozás bűnözőnek tekinti és akár két év börtönnel is bünteti őket. Ez a helyzet tarthatatlan és társadalomellenes.

Sokan azt hiszik, hogy a legalizáció után majd az következik, hogy a gimnazisták kilószám vásárolják a jó gandzsát, és fetrengenek tőle a padokon, meg csúsznak le a heroinig. Ami persze mind abszolút blődség, mert a legalizáció épp azt fogja jelenteni, hogy az állam okos regulát és szabályozást vezet be – remélhetőleg persze nem Nemzeti Fűbolt néven. A befolyt adóbevételt pedig remek dolgokra lehetne fordítani.

Bővebben itt vall a 4K! a legalizációs törekvéseiről, ráadásul alelnökük, aki szintén mond szavakat, a szombathelyi Critical Mass-ek szervezéséből is oroszlánrészt vállaló Nagy András. Aki ráadásul jó fej figura, ami ebből az interjúnkból is kiderül. Ez meg itt egy videó arról, hogy zajlott le mindez Washingtonban.

Tulajdonostól! Értéke feléért, mindössze 75 millió forintért! Örök panorámás toronyházként! LUXUS CSALÁDI HÁZKÉNT! Így kínálnak az ingatlan.com-on egy száz évesnél öregebb, de tíz éve teljes rekonstrukción átesett ferencvárosi víztornyot eladásra. Igen, egy víztornyot, amit meglepő módon tényleg átvarázsoltak amolyan otthonosra. Vagy legalábbis megpróbálták, mondjuk így. Mert bár az épület így néz ki kívülről:

…kicsit közelebb érve már egyre barátságosabb a történet:

Odabent pedig a hirdetés szerint „egyedi berendezés, rusztikus burkolat, kovácsoltvas díszkorlát” várja a betérőt, illetve az igen tisztelt, komoly szándékú vevőt. Ha csak ezt a két képet mutogatják nekem, csak legyintenék, hiszen ez akár egy szar ízlésű politikus által lakott ostffyasszonyfai családi ház nagyívű csigalépcsője is lehetne:

Ám amikor megnézzük a többi képet, és csak körkörös kialakítást látunk mindenhol, a derékszögek és a hagyományos sarkok meg kisebbségbe kerülnek, na akkor már sejthetjük, hogy nincs szó átverésről:

Nem tudjuk, mi rettenthette el a tulajt, hogy alig pár évvel a fullos felújítás úton megváljon ettől a kincstől, bár pár tippünk akad: például az a tény, hogy 24 ablakos nappaling lehet, eléggé izgatóan hangzik elsőre, viszont hogy mindezt 76 lépcsőfok után érjük el, az már okot ad némi töprengésre. Persze a tulaj igyekszik menteni a menthetőt olyan szöveggel, hogy az első két hétben „furcsa a sok lépcső, nagyon jó kondiban tartja az embert.”

Illetve: „Hol vannak már azok az idők, amikor vidéken egyforma kockaházak, a városokban pedig a szintén egy kaptafára készülő panellakások közül lehetett választani? Akinek kedve tartja, lakhat mesebeli toronyban, és sokkal olcsóbban, mint néhány éve, a válság ugyanis nem kímélte a furcsa lakásokat sem.” 

Budapesten állítólag ez a torony volt az első és az egyetlen, amiből lakóépület lett, Magyarországon még kettőre adtak engedélyt. És többre már nem is adnak. Úgyhogy ha netán valaki megvásárolná, feltétlenül szóljon nekünk, szívesen készítünk riportot róla!

November 3-án lezajlott a világ egyik legnépszerűbb futóversenye, a New York City Marathon. Hogy ez mennyire sokat jelent a maratonistáknak, azt a résztvevők száma jelzi: 2011-ben például közel 47 ezren szaladtak itt (fél Szombathelynyi lakosság, helló!), ami a világ maratonjait számba véve rekordnak számít – a rendszeres túljelentkezés miatt ezért afféle lottóhúzásos rendszerben dől el, hogy kik indulhatnak végül. Naná, hogy ennyire hangos, zajos, nagy figyelemmel övezett sportrendezvényről nem maradhatnak el a hangos, zajos drukkerek sem, akik azonban kicsit másképp drukkolnak, mint mi itthon. Vagyis: kreatívabban. Kicsit.

Ez a transzparens például mennyire jó már: „szép munka, te véletlenszerűen elém kerülő idegen!”

Zajlik a pszichológiai hadviselés is, hiszen mindenki saját magával küzd, az erő bennünk van, csak ki kell hozni magunkból, bla bla bla, a lényeg a felirat: „Érintsd meg ezt, és erőt kapsz!” Na, ez még talán Oravecz Nórának sem jutott volna eszébe.

No time for Walken, amit ha kiejtünk, akkor úgy hangzik, hogy „no time for walking”, vagyis „nincs idő a sétára.” Mindeközben meg persze Cristopher Walken színészóriás arca virít a plakátról. Hibátlan szóvicc!

„Hé csajszi, hajrá, fuss tovább, jól nézel ki!” – mintha csak Ryan Gosling mondaná. Hiába, a(z ottani) celebekkel mellényúlni nem lehet, főleg, ha olyat sikerül választani, akit általánosságban imád a társadalom.

Mi miért nem tudjuk ilyen menő táblákkal tüzelni a sportolóinkat? részletei…

Ollirehn nevű, Angliában élő magyar mikroblogger érdekes sztorit osztott meg a Tumblr-én. Pontosabban magyar szemmel érdekes sztorit, mert igazából csak egy olajozottan működő rendszert mutat be általa, amiből nálunk nem sok van, ugye. Az történt, hogy egy bringás huligán kikapta az iPhone-ját a kezéből és elszelelt vele, ő pedig hívta a brit rendőrséget, akik a következőképpen jártak el, idézzük:

– Nem kellett 15 percet várni, míg kapcsoltak, pedig nem is a sürgősségi számot hívtam, hanem a Metpolice-t

– Megadtam az Apple ID-mat és helyben bemérték ők is (mármint a telefon helyzetét GPS alapján – a szerk.), majd közölték, hogy mindjárt visszahívnak, kaptam esetszámot, a továbbiakban, mert voltak updatek, csak ezt mondtam, és azonosítva voltam azonnal

– Három egész percen belül hívott a yard, hogy akkor ők most itt vannak a helyszínen és már igazoltattak pár hudis négert, de hát nincs meg a telefon, de majd tovább keresik, ha megmozdul a lokáció, akkor követik

– Nem sokkal ezután kaptam egy mailt a telefonomról, hogy valaki megtalálta es mi a lakcímem

– Én persze senkiben sem bízom, szóval felhívtam a zsarukat, akik bemérték újra a telefont es közölték, hogy most már a Kings Crossnál van, és akkor kapcsolják és a rendőrség jelenlétében a vonalban felhívjuk a számot. Kiderült hogy tényleg egy csaj megtalálta es vissza akarja adni, kicsit meglepődött, hogy a vonalban a police is ott van, de ha már így alakult, akkor elmesélte hogy mi történt, hogy ott volt egy csoport feka kiscsávó az utcán mögötte, mire a rendőrseg elment, ő pont az utca végére érve megtalált egy leejtett iPhone-t és ennyi. Sherlock kijelentette, hogy a kiscsávók az igazoltatás előtt gyorsan eldobták a telót, hogy nehogy, de pechjükre valaki megtalálta előbb az utcán… 😀

– A zsaruk felajánlották hogy felszedik a telefont a csajtól es elhozzák nekem. Mondtam hogy nem, mert majd én elmegyek érte, egyébként is vinni akartam a csajnak csokit meg meghívni egy sörre, amiért ilyen kedves volt.

A sztori után kontrasztként felidézte a Nagy Magyar Valóságot:

Igazából csak eszembe jutott, hogy mikor betörtek hozzánk Budapesten, akkor 3 órás késéssel jött ki a rendőrseg és közölte miután nem vittek el 100K feletti összeget (DE betörtek bazdmeg, akár tűnt el érték akár nem!) hogy akkor igazából ha nem baj, vallomást se vennének fel, mert minek, úgyse lesz meg semmi, és spóroljunk a papírral, és máskor ki se hívjuk őket, ha nincs meg legalább a 100K mint ellopott stash.

És ugye mindenki látta azt a videót is, amiben a londoni Notting Hill Karnevált biztosító rendőrök mutatják be tánctudásukat? Ha nem, hát tessék:

http://youtu.be/–EVTZhoBmo

És akkor most ne idézzük fel sokadszorra is, hogy a rendőrség és karnevál szókapcsolat mit jelent Szombathely kontextusában.

Az imént leírt magyar eset egyébként nem annyira ritka: a honi hatóság eljárásrendjéről mindenki tudna legalább egy sztorit mesélni. Én például, míg a nyolcadik kerületben laktam, egy hajnali három órás, egész házat felverő brutális csendháborítás miatt hívtam a 107-et, és egy óra alatt sikerült kiszállniuk. Egy barátomat pedig nemrég a saját lakásának ajtaja előtt rabolták ki pár ökölcsapás kíséretében, neki valami négy-öt órájába került a helyi őrsön, hogy felvegyék a vallomását, pedig nem volt egy bonyolult eset. És másnap még egyszer be kellett mennie. És így tovább, a sort még folytathatnánk a zsebre dolgozókkal, a fenyegetőző agresszorokkal, a rendőrautóval gyorsulgatókkal, az őket lefotózó fotóriportereket beperelőkkel, a szélsőjobbosok akciói felett szemet hunyókkal.

Ezek az esetek leginkább a tisztességes rendőrökre nézve kényelmetlenek, hiszen ők nem csak a bűnnel harcolnak, hanem saját testületük általánosan rossz megítélése ellen is. Angliában már rájöttek: nem a hatalmi villongásokkal lehet elnyerni a polgár rokonszenvét, hanem azzal, hogy jó fejek vagyunk, és flottul végezzük a munkánkat. Ezt kéne megtanulniuk nekik, nekünk, mindannyiunknak. Már ha szeretnénk egyről a kettőre jutni.

Erős hajnali hír a mai Blikkben:

Legalább 16 órán át kerülgettek kollégái egy szélütéstől lebénult, mozdulatlan vasutast a szűk szolgálati helyiségben anélkül, hogy orvost hívtak volna hozzá.

A férfi ezután több mint egy hónapig kómában feküdt a győri kórházban, a napokban halt meg. Ha munkatársai orvost hívtak volna, Lakatos László (†45) ma is élhetne. Csakhogy nem hívtak, mert két kollégája azt gondolta, László részeg.

Apámnak is volt stroke-ja, amit én vettem észre. Az első reakcióm akkor nekem is az volt: berúgtál, fater? Ködös tekintettel, száját félig lebiggyesztve ült a tévé előtt, gyakorlatilag mozdulatlanul. Mondjuk ő még a fejét oda tudta fordítani felém, hogy aztán mormogjon valamit, amiről azonnal tudtam, hogy emögött nem néhány üveg sör áll – még ha az asztalon állt is egy. Senkinek nem kívánom az élményt.

És tényleg, az agyérgörcs tünetei felületesen megfigyelve kísértetiesen hasonlítanak egy ittas ember zsibbadtságához. Ha rokont, ismerőst, de akár idegent is látunk ilyen állapotban, próbáljuk meg kitépni magunkat a legyintős berögződésekből, és figyeljünk oda rá pár másodpercre!

Egy stroke-szövetség a következő négy, bárki által azonnal elvégezhető vizsgálatot javasolja:

A FAST mozaikszó egyes elemei: face, vagyis nézzük meg az arcot, tud-e nevetni, illetve nem biggyed-e le az egyik oldalon; arms, vagyis karok, fel tudja-e emelni mindkettőt, és ott is tartani, ahova felemelte; speech, vagyis beszéd, ami ha elmosódott, akkor gond van. Végül time, vagyis nagyon fontos az időtényező, nem szabad várni, hanem azonnal mentőt hívni egy ilyen esetben. Néhány óra leforgása alatt ugyanis már maradandó károsodásokat is szevedhet a szélütött ember.

Szóval remek lenne, ha a szokásos, nagyon rossz, magunkra erőltetett közöny helyett megállunk egy pillanatra, ha mondjuk földön fekvő embert látunk, és nem pedig kikerüljük. Bármily meglepő, nem csak neki lesz jó utána, de mi is jobban érezzük majd magunkat. A karmapontjainkról nem is beszélve.